A kormány szerdai ülésén hárommilliárd forinttal megemelte az ár- és belvíz miatt keletkezett önkormányzati károk anyagi fedezetét biztosító vis maior tartalékkeretet - mondta az önkormányzati miniszter.
Budapesten novembertől 8,4 százalékkal drágul a lakossági távfűtés ára, s a Fővárosi Közgyűlés cikluszáró csütörtöki ülésén döntött arról is, hogy januártól többen és nagyobb összeget kaphatnak lakásrezsi-támogatásként az eddigieknél.
Országos tiltakozó akciót hirdet A LIGA Szakszervezetek és a Munkástanácsok Országos Szövetsége tiltakozásul a kormány megszorító intézkedései ellen: október 28-ára Budapesten, a Parlament előtti területen tartanak tiltakozó megmozdulást.
Csehák Judit, Kökény Mihály, Rácz Jenő volt szocialista egészségügyi miniszter elkötelezett a kormány egészségügyi reformja mellett – derült ki csütörtökön sajtótájékoztatón.
A hónap közepével megválik a budapesti főépítészi poszttól Schneller István. Helyét ideiglenesen Beleznay Éva veszi át, a posztra ugyanis pályázatot írnak ki.
„Promenád – A nők sétánya” elnevezésű akció indult a civil szférában kiemelkedő teljesítményt nyújtó nők elismerésére. Jelölteket bárki állíthat, a díjazottak tiszteletére pedig facsemetéket ültetnek.
A nyáron életbe lépő kórházfinanszírozási rendelet miatt a gyermekkórházak év végére működésképtelenné válhatnak, egyes intézményeknél még a dolgozók bérének kifizetése is gondot okozhat – mondta el Harmat György, a Heim Pál Gyermekkórház főigazgatója csütörtökön, több gyermekintézmény vezetőivel közösen tartott sajtótájékoztatón.
Meg nem erősített információk szerint csütörtökön 700 millió forintért elkelt a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt (FKGP) Belgrád rakparti országos székháza – értesült az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója.
A legnagyobb ellenzéki párt elnöke szerint a kormánynak azért nincs joga a megszorító csomagokhoz, mert az országos választásokon az ellenkezőjére kapott felhatalmazást – derült ki a Magyar Televízió Orbán Viktorral készült interjújából.
Három repülőgép, köztük a Malév két menetrendszerinti járata hajtott végre kényszerleszállást a Ferihegyi repülőtéren szerda este néhány óra leforgása alatt. Személyi sérülés nem történt.
A Fidesz támogatásával, de a főpolgármesteri posztért független jelöltként induló Tarlós behozta Demszky Gábor előnyét a Gallup közvélemény-kutató intézet legfrissebb felmérése szerint. Az SZDSZ-es szavazók igen alacsony arányban tartják alkalmasnak Demszkyt a vezetésre.
Hosszabb lesz a várakozási idő, rövidebb lesz a szakrendelés, és több műtétet is elhalaszthatnak a kórházakban, ha október elsejétől az orvosok csak a törvényben előírt ügyeleti időt látják el. A kórházak mellett már a háziorvosi alapellátás is veszélybe került – állítja a Magyar Orvosi Kamara.
Az SZDSZ szerint érdemes lenne újragondolni a tervezett munkaerőpiaci korlátozással kapcsolatos kormányzati terveket, mert nem ért egyet azzal, hogy az Európai Unióba újonnan belépő országok polgárai szabad munkavállalását korlátozzák - tájékoztatta a párt szerdán az MTI-t.
Három vizsgálóbizottság létrehozására adott megbízást a miniszterelnök a kormány mai ülésén. Független szakértőktől kér elemzést az energiapiacról, a lakossági banki szolgáltatásokról és a kiskereskedelemi láncok tevékenységéről.
Bár hitelesnek tartja a konvergeciaprogram sarokszámait Járai Zsigmond, a jegybank elnöke, arra nem vállalkozott a Figyelőnek adott interjújában, hogy az euró bevezetésének időpontjára tippeljen.