Megtiltotta a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetője, hogy a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 élőláncot szervezzen a Parlament köré december 11-én – közölte a BRFK csütörtökön.
Válhat-e menekültté, aki fapados légi járatra vált csak odaúti jegyet, hogy kiúttalannak mutatkozó magyarországi életét svédországival váltsa fel? Ha nem, vissza kell-e térnie, vagy mégiscsak maradhat ott anélkül, hogy a menedékjog kiskapuján igyekezne beférni – teszi fel a kérdést Nagy Boldizsár az ÉS legfrissebb számában.
A móri perben tanúskodó, és a „valódi” elkövetőket sejtető tanúk nem álltak elő olyan új érdemi információval, amelyet a nyomozóhatóság ne ellenőrzött volna – mondta a Fővárosi Főügyészség szóvivője.
Több helyen észleltek földmozgást csütörtökön 8 óra 15 perckor a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sárospatak térségében – közölte Kohánka István, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetőhelyettese.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy szerdán tartott felülvizsgálati tárgyalásán elutasította BRFK felülvizsgálati kérelmét és hatályában fenntartotta a Fővárosi Bíróság jogerős döntését, amely szerint jogszerűtlen volt a tüntetés feloszlatása – derült ki a Nemzeti Jogvédő Alapítvány közleményéből.
Közlekedési fennakadás volt szerda este Budapesten. Egy hagyományos villamos vezetéke szikrázni kezdett a Margit körúton, míg a Blahánál leállt egy Combino.
A Fidesz támogatói tábora kis mértékben csökkent az elmúlt hónapokban - derült ki abból a közvélemény-kutatásból, amelyet a TÁRKI november 2. és 18. között készített.
A kormányfő szerdától péntekig tartó körútján találkozik Bosznia-Hercegovina, Macedónia és Albánia köztársasági elnökével, miniszterelnökével, valamint parlamenti elnökökkel és pártelnökökkel.
Csendes demonstrációt tartott szerdán az EDDSZ megyei szervezete Szekszárdon, mintegy százötvenen vonultak végig a város központján szakszervezeti és nemzetiszínű zászlóval.
Újabb hónapokat csúszik a 4-es metró alagútfúrásának megkezdése, ami legkorábban jövő tavasszal várható, ez is csak akkor, ha nem változik a metróépítés jelenlegi finanszírozási módja.
Mintegy húsz ember demonstrált szerdán Szegeden, a Délmagyarország című napilap székháza előtt. A tüntetők az épület elé trágyát helyeztek és belenyomták az újságot.
Eredményesen zárult a Magyar Televízió (MTV) székházának felépítésével és üzemeltetésével megbízott cég eladására kiírt tender – közölte a közszolgálati médiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumának elnöke.
Az MTV-székház elleni ostrom miatt körözött Budaházy György a Heti Válasznak írt válaszlevelében elmondta, a 16 éve regnáló politikai elit szeretné őt kivonni a forgalomból. Szerinte az embereknek össze kell szedniük a bátorságukat, hogy megvalósítsuk ’56 célkitűzéseit, mert vége a jogállamnak.
A szlovák és a magyar állampolgár már tavaly is felvette a kapcsolatot a rendőrséggel, illetve az ügyészséggel, hogy információikat átadják. Elmondásuk szerint a tettesek nem rabolni akartak, hanem egy bizonyos adatcsomagot kerestek a bankban. A szálak Oroszországba vezetnek.
Maradandó sérülést szenvedett Pécs volt polgármestere. Halálos közlekedési baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emel a főügyészség annak a gépkocsinak a vezetőjével szemben, aki június 19-én a 61. számú főúton Toller László és sofőrje balesetét okozta.
A kormányzati oldal kész a továbbiakban szakbizottsági szinten egyeztetni a jövő évi költségvetésre vonatkozó olyan javaslatokról, amelyek nem befolyásolják a 6,8 százalékos államháztartási hiánycél teljesítőségét.
A kormány várhatóan támogatni fogja az MSZP-frakció által a jövő évi költségvetéshez benyújtott módosító indítványok közül a művészeti oktatással, a tankönyvellátással, az önkormányzati tulajdonban lévő fekvőbetegellátó intézmények támogatásával kapcsolatosakat – mondta Szabó Lajos, a frakció költségvetési munkacsoportjának vezetője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.