Belföld

A jövőben a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter fennhatósága alá fog tartozni minden, az élelmiszer-, növény- és állategészségüggyel kapcsolatos kérdés, illetve a humán egészségügy és a fogyasztóvédelem koordinálása - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben.
2006. 12. 11. 13:56
Egy héttel elhalasztotta az MSZP-frakció a döntést azoknak a képviselőknek a büntetéséről, akik az Országgyűlésben megszavaztak egy, a nyugdíjtörvényhez benyújtott ellenzéki módosító indítványt - közölte az MSZP frakcióvezető-helyettese hétfőn.
2006. 12. 11. 13:35
A Jobbik Magyarországért Mozgalom visszautasítja a történelmi árpádsávos lobogó és a nyilas jelkép közötti egyenlőségjelet, ezért egyéves felvilágosító kampányt szervez a piros-fehér zászló védelmében.
2006. 12. 11. 12:52
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) megkezdte a január végén záruló egyeztetést a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) képviselőivel. A HÖOK ragaszkodik bizonyos kedvezmény-kategóriákhoz.
2006. 12. 11. 12:42
Tizenegy miniszterből hatan kapnak kétheti-egyhavi illetményüknek megfelelő jutalmat a kormányfőtől. Jut egyhavi illetmény a földművelésügyi miniszternek és Veres János pénzügyminiszternek is, Kóka János viszont nem kap prémiumot. A bónusz fejenként 600 ezer-1,2 millió forint körüli összeget jelent.
2006. 12. 11. 12:31
A kutatóintézet szakemberei új tranzisztortechnológián dolgoznak, amelyet ugyan korábban az Intel is kipróbált, ám konkrét megjelenési időponttal még nem álltak elő. Az MIT két éven belül elképzelhetőnek tartja a váltást.
2006. 12. 11. 10:25
Az eddigi vezetőség megerősítése és kibővítése mellett politikai irányelvek megfogalmazásával, az egészségügyről és az energiaárakkal kapcsolatos állásfoglalással, valamint "nemzetközi szolidaritási nyilatkozat" elfogadásával zárult a Magyarországi Munkáspárt 2006 kongresszusa vasárnap Budapesten.
2006. 12. 10. 18:11
A KDNP nem vesz részt, a Fidesz pedig hétfőn ad választ, hogy elfogadja-e a meghívást arra a megbeszélésre, amelyet a kormányfő kezdeményezett december 12-re az uniós bővítés utáni munkaerő-piaci stratégiáról.
2006. 12. 10. 16:25
Vasárnap délben elhagyhatta a kórházat Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, akit péntekre virradóra mellkasi fájdalmakkal szállítottak egy budapesti klinika kardiológiai osztályára.
2006. 12. 10. 16:17
A szél összecsapta az ernyőjét egy siklóernyősnek, aki 15 méteres zuhanás után a hegyoldalba csapódott a Komárom-Esztergom megyei Epölnél - mondta el a megyei rendőrkapitányság ügyeletes tisztje.
2006. 12. 10. 15:49
Olvasói sztorik