A megnövekedett magyarországi kamionforgalomról tart fórumot pénteken az MSZP Környezetvédelmi Munkacsoportja és a Fidesz Zöld Tagozata a Levegő Munkacsoport közreműködésével.
A Fidesz képviselői kivonultak az Országgyűlés egészségügyi bizottsága üléséről csütörtökön, mert Molnár Lajos csak egy órán keresztül tudott a kérdésekre válaszolni.
December 21-én, csütörtökön lesz a jövő évi büdzsé zárószavazása – közölte az Országgyűlés sajtószolgálata az MTI érdeklődésére. Jövő héten hétfőn és csütörtökön lesz parlamenti ülés.
Jelentős különbség van a régiók között a mellrákos és a vastagbél-daganatos betegek ellátásában – állapította meg az onkológiai ellátásról készült szakfelügyelői jelentés a Magyar Hírlap beszámolója szerint.
2007-től már az egészségügyi reform intézkedései szerint vehetjük igénybe az egészségügyi szolgáltatásokat: vizitdíjat kell majd fizetnünk, lesznek kiemelt kórházak, és benzinkutakon is vásárolhatunk gyógyszereket. A FigyelőNet kisokosa a változásokról!
A fővárosi SZDSZ-frakció a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén megszavazza Hagyó Miklóst (MSZP) főpolgármester-helyettesnek - nyilatkozta a párt budapesti elnöke.
Január elsejétől fizetésük 3-14, 17-30, illetve 33-56 százalékát kaphatják év végi jutalomként a jól, magas színvonalon és kiemelkedően teljesítő közalkalmazottak.
Egyetértenek a kedvezménytörvény módosításával a határon túli magyar közösségek vezetői, ami lehetővé teszi a magyarigazolványok meghosszabbítását a kötelező csere helyett - jelentette ki Markó Béla és Bugár Béla a magyar miniszterelnökkel tartott találkozó után.
Pályáztatás nélkül értékesíti a kerület legértékesebb ingatlanát Újbuda önkormányzata, és a becslések szerint ezzel legalább másfél-két milliárd forint kárt okoz a XI. kerületnek – közölte két fideszes képviselő.
A fővárosi önkormányzat hónapok óta tartó működésképtelenségének megszüntetését, a pozíciókért folytatott marakodás befejezését és a városlakók érdekében végzett munka elkezdését sürgető petíciót intézett három fideszes kerületi polgármester Demszky Gáborhoz.
Aláírásgyűjtést kezdett ügydöntő népszavazásra a budapesti Szabadság téri szovjet emlékmű eltávolítására a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) és a Deport ’56 – közölte a két szervezet vezetője szerdán sajtótájékoztatón.
Az utódpárti elit vezetői rossz következtetést vontak le a békés rendszerváltozásból – állítja Orbán Viktor. A hatalomba visszatért posztkommunista elit ezúttal nem tudja elkerülni, hogy minden cselekedetéért kiméressék rá a jog szerinti felelősség, mivel már nem 1990-et írunk – hangsúlyozza a Fidesz elnöke, aki szerint csalás, megtévesztés, erkölcsi káosz uralja most az országot.
Az oktatási miniszter eddigi teljesítménye alapján nemhogy jutalmat, de fizetést sem érdemel, mert tevékenységével csak nehezítette a szegényebb sorú fiatalok továbbtanulási lehetőségeit – hangoztatta a Fidesz két politikusa.
Sokmilliós számlát postáztak ki Toroczkay Lászlónak, a BRFK az MTV-ostrom rendőrségi költségeit szeretné megfizettetni a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) volt elnökével.
Alkotmányos a cégtelefon magáncélú adóztatásának szabályozása - tájékoztatta az Alkotmánybíróság (Ab) keddi döntéséről az MTI-t a testület sajtófőnöke.
Országgyűlési képviselői mandátumáról való lemondására szólítja fel a Magyar Szocialista Párt (MSZP) kaposvári városi szervezete Heintz Tamás kereszténydemokrata politikust - áll a párt sajtóközleményében.