Belföld

A Budapesti Értéktőzsde Rt. csütörtökre és péntekre felfüggeszti az E.on Dél-dunántúli Áramszolgáltató (Démász), az E.on Észak-dunántúli Áramszolgáltató (Édász) és az E.on Tiszántúli Áramszolgáltató (Titász) törzsrészvényeinek kereskedését - közölte a BÉT honlapján csütörtökön.
2004. 09. 30. 09:15
Optimista hangulatra számítanak csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén az MTI által megkérdezett szakértők.
2004. 09. 30. 09:09
A vártnál kisebb, 2,12 milliárd eurós a második negyedéves folyó fizetési hiány. A második negyedévben folytatódott a szezonális hatások kiszűrésével készített fizetési mérleg egyenlegének romlása.
2004. 09. 30. 09:00
Akár már októberben megszűnhet a Magyar Hírlap, abban az esetben, ha a Ringier-csoport feláldozza azért, hogy megszerezhesse a Népszabadság kiadójának többségi tulajdonát.
2004. 09. 30. 08:28
Megjelennek jövőre a magyarországi kereskedelmi forgalomban a bioüzemanyagok, amelyből az európai uniós célkitűzésekkel összefüggésben 2005-ben várhatóan 6 ezer tonnát, 2010-ben pedig már 36-45 ezer tonnát használnak fel - közölte Poós Miklós, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) energetikai főosztályának osztályvezetője
2004. 09. 30. 08:01
Bemutatkoztak a Béres-borászat első borai. Addig is az ismert mondás szerint a borászkodás segít szert tenni egy egész kis vagyonra: az embernek volt egy egész nagy vagyona, és borászkodással ebből lesz az egész kis vagyon.
2004. 09. 30. 08:00
Meghalt egy magyar katona Boszniában, amikor egy teherautóval lesodródott az útról egy kanyarban és a szakadékba zuhant szerdán délután - közölte Matyuc Péter, a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs főigazgató-helyettese .
2004. 09. 30. 07:23
A kiszivárgott hírek szerint több meglepetést is tartogat Gyurcsány Ferenc kormányának névsora. Bársonyszékbe ülhet Kóka János, Kolbert István, Csizmár Gábor, Petrétei József, Nagy Sándor és Baráth Etele, valamint csökken a tárcák száma is.
2004. 09. 30. 07:10
A világszabadalomként megismert fogkrém nélkül is használható fogkefe megteremti a szájban a mikrobiológiai rendet, s ezen keresztül visszahat az egész szervezet harmonikus öngyógyító folyamatainak elősegítésére. A szájban lévő rend és tisztaság jó leheletet, s ez magabiztos fellépést eredményez. Összesítve, a XXI. század egyik autóregulációs kézi eszközét ismerhetjük meg a fogkefében, melyet álladóan magunknál hordhatunk, s szükség szerint haszn
2004. 09. 30. 00:00
A témában szeptember 23-24-én tartott munkaértekezletet az AUTÓKUT Rt. és a Gépipari Tudományos Egyesület közösen szervezte. Az Európai Unió 6. Keretprogramban megszervezett Advanced Passive Safety Networknek (APSN) az AUTÓKUT a résztvevője. Ezen túlmenőleg az AUTÓKUT Rt. mind magyarországon, mind Európában a passzívbiztonsági vizsgálatok kidolgozásának illetve végrehajtásának egyik vezető szakintézménye.
2004. 09. 30. 00:00
Szerda este, tízórás vitát követően a kormánypártok igen szavazataival az Országgyűlés elfogadta az új kormány programját, és ezzel Gyurcsány Ferencet kormányfőnek. Véget ért a rendszerváltás utáni első kormányválság.
2004. 09. 29. 20:20
A parlamenti vita során a Fidesz félóra tanácskozási szünetet kérve, majd negyed órát kapva a házelnöktől, felolvasta a Magyar Nemzet Online oldalán olvasható, Gyurcsány Ferencet Kulcsár Attilával kapcsolatba hozó információt.
2004. 09. 29. 17:48
Az E.on Hungária Rt. választott bíróságnál megnyerte a három magyarországi áramszolgáltatója ellen indított pert és ezzel nyitva áll az út a kisrészvényesek kiszorítása előtt.
2004. 09. 29. 17:24
A francia állami tulajdonban lévő EDF eladja a tulajdonában lévő 2,3 százalékos Total SA részvénycsomagot, és ezzel mintegy 2,6 milliárd euróval javít mérlegén a privatizáció előtt álló áramszolgáltó.
2004. 09. 29. 17:03
A Budapesti Értéktőzsde irányadó mutatója újabb csúcsot döntött meg. Szerdán 0,92 százalékot, 115 pontot erősödött a mutató és a nap végén 12 556 ponton állt. Napközben már a 12 602 ponton is elérte az index.
2004. 09. 29. 16:50
A magas kamatszint miatt túlzottan erősnek tűnő nemzeti fizetőeszköz jó spekulációs lehetőséget kínál. Bár van kockázata, a tőkeáttétel miatt az ügylet szép haszonnal kecsegtet – írja a csütörtökön megjelenő Figyelő.
2004. 09. 29. 16:40
A bankok nem értenek egyet azzal, hogy a költségvetés által a következő két évben a szektortól beszedni kívánt évi 30 milliárd forintos többletteher szétterítésének alapja a kamatkülönbözet legyen. A kényszerű tudomásvétel a bankok részéről a többletelvonás tényére vonatkozik- mondta az MTI-ECO-nak Nyers Rezső, a Magyar Bankszövetség főtitkára.
2004. 09. 29. 16:29
A jegybank elnöke 2007-ig én vagyok, nincs tudomásom arról, hogy bárki a jegybank-törvény módosítását kezdeményezné, ugyanakkor lehet, hogy parlamenti leszavazásom beleillik egyfajta forgatókönyvbe - mondta Járai Zsigmond egy sajtóbeszélgetésen Miskolcon. Véleménye szerint a gazdaság fő problémája jelenleg a költségvetés hiánya.
2004. 09. 29. 15:58
Amennyiben a Zalakerámia Rt. többségi tulajdonosa, a Lasselsberger Ceramics Kft. az osztrák banki konzorciummal kötött hitelszerződést megszegné, úgy a részvényvásárlás finanszírozója, osztrák Raiffeisen-csoport, illetve az Investkredit Bank AG közvetett többségi tulajdont szerez a Zalakerámia Rt-ben - tette közzé a Magyar Tőkepiacban a Raiffeisen Zenrtralbank.
2004. 09. 29. 15:32
Az amerikai kormányzat által szerdán közzétett végleges adat szerint az Egyesült Államok hazai összterméke (GDP) az idei év második negyedében 3,3 százalékos ütemben nőtt és nem 2,8 százalékkal, mint előzetesen becsülték.
2004. 09. 29. 15:29
A német költségvetési deficit 43-44 milliárd euró között lesz az idén, azaz finanszírozására a szövetségi kormánynak ilyen összegért kell a kölcsönpiacra mennie - közölte szerdán Hans Eichel német pénzügyminiszter.
2004. 09. 29. 15:11
Olvasói sztorik