Csütörtökön hivatalból törölték az utazásszervező és közvetítő tevékenységet folytató társaságok közhitelű hatósági nyilvántartásából a Skyline Centrum Kft.-t.
A felszámolás alatt álló Hajdú-Bét elkeseredett beszállítóinak éhségsztrájkja talán a honi baromfiágazat legsúlyosabb tünete, de csak az egyik. Az európai tendenciák sem segítik a magyar baromfiipart.
Egy csaknem új amerikai légitársaság csütörtökön 40-45 Boeing repülőgép vásárlásának szándékát jelentette be, 20 gépre viszont le is adta végleges rendelését. Az ügylet "katalógus szerinti" teljes értéke 3,8 milliárd dollár.
Nyolc év börtönre ítéltek egy amerikai tartalékos katonát, aki részt vett az Abu Ghraib börtönben elkövetett fogolykínzásokban. Ivan Frederick őrmestert megfosztották rangjától és elbocsátották a hadseregből.
Lemondott a Lego dán játékipari konszern vezérigazgatója, miután az átalakítási program ellenére a vállalat nem tudott kilábalni a súlyos pénzügyi válságból.
Egy év alatt június 30-ig mintegy 1 milliárd dollárt értékben vásároltak honfitársaink Visa-kártyával. Ez 36 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest - jelentette be Radu Obreja, a Visa International alelnöke csütörtök.
Az 50 bázispontos jegybanki kamatcsökkentést egyelőre nem követte a hitelintézetek kamatcsökkentési hulláma. Nem kizárt, hogy a bankokra kivetett különadó is szerepet játszik a döntések elhúzódásában.
A sztrájkok miatt szünetel az elefántcsontparti kakaóexport. A világ kakaószükségletének 40 százalékát adó Elefántcsontparton a szakszervezetek az alacsony felvásárlási árak miatt tiltakoznak.
Regionális ügyfélszolgálati központot létesít Budapesten a British Telecom (BT). A jelenleg 30, egy éven belül 100 főt foglalkoztató központ az év végéig kezdi meg működését, és elsősorban az anyavállalat európai vállalati ügyfeleit szolgálja ki.
Katasztrofális képet fest az Állami Számvevőszék csütörtökön napvilágot látott jelentése a gyógyszerfinanszírozásról. Az elmúlt időszakot a háttértanulmányok nélküli, eredménytelen reformok jellemezték.
Az idén október 31-től a British Airways (BA) napi három járata mind London-Heathrow-ra repül, a jövő áprilisban induló negyedik járatpár pedig London Gatwick repülőterét használja majd – mondta Molnár Ferenc marketing igazgató, a British Airways magyarországi képviseletének vezetője.
A következő Európai Bizottság egyik biztosjelöltje, a holland Neelie Kroes hét évvel ezelőtt a Lockheed Martin amerikai hadiipari óriáscégnek lobbizott, s erről nem tájékoztatta az illetékes EU-szerveket - írja a The Wall Street Journal című amerikai lap európai kiadása.
Az ország gazdasága inkább távolodik az eurózónától, semmint közeledne hozzá, és ez szégyen - reagált a jegybankelnök az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank szerdán közzétett jelentésére.
Végleges megállapodás nélkül zárult Németországban az Opel-dolgozók közel százmillió eurós profitkiesést jelentő hatnapos sztrájkja. A magyar Opel-gyár 90 fős leépítést jelentett be - állítása szerint ettől függetlenül.
Az iraki kormány levélben kérte Magyarországot: továbbra is maradjanak Irakban az ott szolgálatot teljesítő katonái - erősítette meg a TV2 információit László Boglár kormányszóvivő.
Az Országgyűlés jövő hét pénteken megkezdi a 2005-ös költségvetés vitáját, amikor is 30 órás időkeretben, három napon át vitáznak a képviselők - mondta Szili Katalin csütörtökön, a házbizottság ülését követő sajtótájékoztatón.
Az amerikai vízummentességi program kiterjesztéséről tárgyaltak az EU és az Egyesült Államok képviselői. A vízummentes belépés jelenleg csak az unió 15 tagállamának polgárait illeti meg.
A német Ruhrgas várhatóan 275-300 millió euró közötti összeget fizet majd a Distrigaz Nord román gázszolgáltató vállalat többségi tulajdonának megszerzésért - olvasható a Ziarul Financiar című lap csütörtöki számában.
Novák Dezső, az egykori világválogatott labdarúgó a Nemzeti Sportnak adott interjújában bevallotta, hogy korábban besúgóként rendszeresen jelentett FTC-beli csapattársairól a kommunista hatóságoknak.