Bóka János szerint sok szó esett a 2027-es költségvetésről, amíg nem volt nyilvános a tervezete, azóta viszont minden más fontosabb lett a kormány számára.
Úgy látja, hogy a kormány a költségvetéssel átveri a magyar embereket, „ez az átverés költségvetése”. Azért van ez így szerinte, mert a Tisza nem tartja be a kampányígéreteit, és most sem azt teszik, amit mondanak. A Fidesz frakcióvezetője szerint a kormány mindenkitől elvesz a költségvetéssel, azoktól is, akiknek egyébként adnak – de összességében többet vesznek el.
Bóka úgy látja, hogy a béremelésből le fogják vonni az adójóváírást, ahogyan korábban is, ami pedig megmarad az embereknek, azt az élelmiszer és az üzemanyag árának emelkedése fogja elvinni.
Szerinte ez a költségvetés megfojtja a vállalkozókat és a vállalkozásokat, beruházások fognak elmaradni, el fog indulni a tőkekiáramlás, és munkahelyek fognak megszűnni. A megmaradó munkahelyeken pedig a megelőző éveknél lényegesebben kisebb mértékben fognak nőni a bérek, folytatta.
Bóka János arról is beszélt, hogy a Tisza költségvetési javaslata 26 olyan intézkedést tartalmaz, amely új adónemet vezet be, vagy adót emel. Példaként felhozta a vagyonadót, a társasági adó emelését, az innovációs járulékot és számos más intézkedést.
Bóka felhozta, hogy a kormány a kiskereskedelmi árréskorlátozás kivezetésével számol. Szerinte aki ezzel számol, az árakat akar emelni, erre a sparos vaj példáját hozta fel.
