Karácsony Gergely főpolgármester keddi Facebook-bejegyzésében közölte: az Alkotmánybíróság egyhangúlag kimondta, hogy az önkormányzatokat terhelő szolidaritási hozzájárulás eddigi formájában alkotmányellenes. A városvezető hangsúlyozta, hogy a korábbi Fidesz-kormány több százmilliárd forintot vont el az önkormányzatoktól, így a fővárostól is.
Karácsony a posztban úgy fogalmazott:
Az Orbán-kormány bűneit ezen a területen is az új kormánynak kell orvosolnia
– fogadkozva egyúttal, hogy a főváros pénzügyi összeomlásának elkerülése és egy fenntartható, igazságos finanszírozási modell kialakítása érdekében korrekt partnerei lesznek a kormánynak.
Hosszú história
A budapesti városvezetés és az állam között hosszú ideje húzódik a konfliktus a szolidaritási hozzájárulás beszedése miatt, aminek során az elmúlt időszakban több, az önkormányzatnak kedvező döntés is született:
- a Kúria 2025 novemberében a fővárosnak adott igazat, megállapítva, hogy a Magyar Államkincstár nem folytatta le a szükséges eljárást,
- az Alkotmánybíróság idén májusban visszamenőleges hatállyal megsemmisítette azokat a rendeleteket, amelyekkel az akkori kormány a folyamatban lévő pereket próbálta lezárni,
- a Fővárosi Ítélőtábla pedig egy júliusi végzésében mondta ki, hogy az állam nem határozhatja meg önkényesen a szolidaritási hozzájárulást.
Karácsony egy májusi bejegyzésében már üdvözölte az akkori alkotmánybírósági döntést, a bírósági sikerek sorozatának nevezve azt. A 24.hu beszámolója szerint Budapest 2023–2025-re vonatkozó követelése a kamatok nélkül is meghaladja a 175 milliárd forintot. Bár a jelenlegi kabinet nyáron októberre átütemezte a 2026-os befizetéseket, a kincstár júliusban mégis leemelt 7,5 milliárd forintot a folyószámlahitelből működő önkormányzat számlájáról egy korábban esedékessé vált részlet miatt.
A főpolgármester egy szeptember eleji interjúban elismerte: a hozzájárulás azonnali törlése 400 milliárd forintos kiesést jelentene a központi költségvetésnek, ami nem reális elvárás, ám a kivezetés irányába érdemi lépéseket sürgetett a kormánytól.
