Belföld

Egy tucat ügyész és nyomozó már elfogadta a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal állásajánlatát

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
Unger Anna az első munkanapján már a NAV új vezetőjének is feladatot adatot.

Egy tucat ügyész és nyomozó már elfogadta a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal állásajánlatát – mondta az RTL Híradónak Unger Anna. A hivatal elnöke első munkanapján már arra kérte a NAV új vezetőjét, Rózsáné Sádt Mónikát, hogy állítsa össze azoknak a cégeknek a listáját, amelyek bevételének legalább háromnegyede közbeszerzésekből származik. Ezeknél a vállalkozásoknál ugyanis hivatalból vizsgálatot kell indítania az NVVH-nak.

Unger elárulta azt is, hogy első munkanapját home office-ban kezdte, majd bemenet korábbi munkahelyére, az ELTE-re. A Kúria épületébe kökltözhet be az NVVH, de csak 2027 tavaszától. A hivatal addig is egy budapesti irodában kap majd helyet.

Az NVVH elnöke az RTL Híradónak elmondta, a hivatal összlétszámának közel fele a nyomozati elnökhelyettes alatt fog dolgozni, ez egy hetven fős állomány lesz.

Unger Anna a hivatal elnökeként több, mint bruttó 5 millió forintot keres havonta, míg az elnökhelyettesek közel bruttó 4 millió forintot.

Kapcsolódó
Ligeti Miklós: A politika reakcióját szerencsétlennek tartom Unger Anna felkapott, és szerintem sokak által félreértett mondatára
A Transparency International Magyarország jogi igazgatója a hvg.hu-nak arról is beszélt, dolgozik tovább, nem lelkizik azon, hogy nem ő lett az új hivatal vezetője.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik