Az új kormány megerősíti Magyarország méltó helyét Európa és a NATO szívében – jelentette ki Varga Attila Elek honvédelmi államtitkár kedden, Székesfehérváron, a Magyarországra települt NATO Erőket Integráló Elem (NATO Force Integration Unit, NFIU) aktiválásának tizedik évfordulóján tartott ünnepségen.
Varga az MTI tudósítása szerint arról beszélt, hogy Magyarország teljes mértékben elkötelezett az euroatlanti közösség, a közös értékek és a kollektív védelem mellett.
Az államtitkár úgy fogalmazott, hogy az NFIU a következő évtizedben is
nélkülözhetetlen hídként szolgál majd a szövetségesek között,
és tovább erősíti Magyarország szerepét a NATO tevékenységében.
Az államtitkár szerint a székesfehérvári egység az elmúlt tíz évben jelentős koordinációs központtá fejlődött, és a regionális biztonság, valamint az elrettentés szerves részévé vált. Hozzátette: a szervezet jelentősége azért is nő, mert sürgetőbbé váltak a Magyarországot körülvevő biztonsági kihívások. A változó biztonsági környezet és a kelet felől érkező, előre nem látható fenyegetések tovább erősítik az egység szerepét.
Az új kormány honvédelmi politikájának egyik deklarált célja a NATO-szövetségesek bizalmának helyreállítása. Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter a kinevezése előtti parlamenti meghallgatásán azt mondta: a NATO-ban megingott a bizalom a magyar katonák iránt, amit szerinte helyre kell állítani.
Varga Attila Elek korábban a NATO Szövetséges Légierő Parancsnokságának törzstisztjeként is dolgozott Törökországban.
