A következő élő közvetítés része Parlament: két új fideszes letette az esküjét, a Mi Hazánk nem állt fel a megemlékezés alatt

Magyar Péter: Dolgoztunk, amíg Orbán Viktor oligarchákkal pálinkázott Szerbiában

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Magyar Péter viszonválaszában először Toroczkaihoz fordult, aki szerinte nem mondott konkrétumokat, de könnyen teszi ezt, mert nem valószínű, hogy a kormányzás felelőssége vonatkozna majd rá.

Magyar ugyan nem tervezte, de arra hivatkozva ő is megosztott részleteket a frakcióvezetők Forsthofferrel folytatott találkozójáról, miután a Mi Hazánk vezetője is így tett. A miniszterelnök állítása szerint Toroczkai azzal kezdte a találkozón, hogy két nappal korábban még semmit sem tudott Paks vagy az atomenergia működéséről, majd ezután kérdezett. Magyar szerint most ismét álkérdéseket tesz fel.

Ezután a miniszterelnök a „bezzeg romániázó” Toroczkainak azt válaszolta, hogy a csernabodai román atomerőműnek más a hűtési technológiája. A román energiaminiszter pedig éppen azt nyilatkozta, hogy mivel nem sikerült tartósan emelni a Duna vízszintjét, ezért néhány nap múlva napokra leállhat az atomerőmű. Magyar azt állította, hogy leállt az egész romániai autóipar, míg nálunk nem történt ilyen.

A miniszterelnök elmondta, hogy Orbán Anita folyamatos kapcsolatban van a szlovák szakminiszterekkel a régóta változatlan vízügyi megállapodás ügyében, míg „az önök streetfightere” (Orbán Viktor) éppen pálinkázott az oligarchákkal Szerbiában.

Vissza a közvetítéshez
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik