Az összes megkérdezett 25 százaléka szerint volt méltó Sulyok Tamás az államfői posztra, a válaszadók 26 százaléka emlékszik úgy, hogy a Fidesz-kormány idején fontosnak tartotta az állam demokratikus működésnek védelmét. A Publicus Intézet Népszava megbízásából készített kutatása szerint
Ugyanakkor a magyarok 31 százaléka tart attól, hogy Sulyok Tamás alkotmánymódosítással történt leváltása aláássa a jogállamiságot, kulcsmozzanata lehet az önkényuralmi rendszer kiépítésének. A teljes népesség 60 százaléka nem lát ilyen veszélyt, 9 százalék nem tudott/akart válaszolni.
(Májusban a 21 Kutatóközpont azt mérte, hogy Sulyok Tamásnak még Novák Katalinnál is rosszabb volt a megítélése, akkor a többség a lemondásában bízott.)
A Publicus összegzése alapján a Tisza-kormány módszerével
- 45 százalék szerint „minden rendben” volt,
- 31 százaléknak voltak jogállamisági aggályai,
- 15 százalék szerint a módszer jogállami, de nem szimpatikus.
Az intézet július 16-a és 21-e között készült kutatása szerint a relatív többség (21 százalék) Bárándy Pétert látná szívesen a köztársasági elnöki székben, őt a tiszások 34 százaléka támogatná. Azt írták: nem tudni, mennyiben befolyásolta a véleményeket, hogy Magyar Péter miniszterelnök július 19-én közölte, hogy nem kér Bárándy Péterből. Az ügyvéd, volt igazságügyi miniszter egyébként azt vallja, hogy a Tisza-kormány kötelessége volt elmozdítani az államfőt. A Publicus felmérésében megkérdezettek megközelítőleg fele egyébként nem tudta megmondani, kit szeretne köztársasági elnöknek.

