Azbesztszennyezés, CCGT, szolgálati nyugdíj
Az ülés végéhez közeledve a fideszes V. Németh Zsolt intézett kérdés az azbesztszennyezési ügy témájában Gajdos Lászlónak. A Fidesz képviselője arra volt kiváncsi, hogy milyen konkrét finanszírozási és módszertani segítséget kíván adni a kormány a szennyezéssel érintett településeknek. Gajdos azt mondta, egy hónapja foglalkoznak a témával, és ahogy egyre több mindent tárnak fel, egyre nagyobb disznóságokra jönnek rá: az osztrákok végig tudták állítása szerint, hogy azbeszttartalmú követ adnak el, és erről nem tájékoztatták a vevőiket. Így a miniszter szerint egyértelműen megállapítható az osztrák fél felelőssége. Mivel a bevizsgálások még folyamatban vannak, egyelőre csak ideiglenes intézkedésekről lehet szó, de a kormány az általános tartalék terhére meg fogja oldani a dolgot, válaszolta Gajdos László.
Hargitai János a KDNP soraiból Tárkányi Zsoltot, a közlekedési minisztérium államtitkárát kérdezte arról, hogy „mi lesz Baranyával”, folytatja-e a kormány a Pécs mellett megkezdett nagyipari fejlesztést. Tárkányi a válaszát azzal kezdte, mielőtt egy kínai gyárat kezdenek síratni a pécsiek, gondolják át újra, ők Debrecenben például meglennének az akkugyárak nélkül. A konkrét üggyel kapcsolatban azt mondta, hogy az előző kormány és a Pécsi Tudományegyetem között 2022-ben az iparipark létrehozásának lehetőségéről született megállapodás. 2024-ben pedig kormányhatározatban döntöttek a fejlesztés felméréséről döntő tanulmány előkészítéséről – Tárkányi válasza szerint tehát az előző kormány nem is jutott el a konkrét megvalósításig. Ígéri azonban, hogy az eddigi dokumentációt elvégzik, ha azt látják, hogy a beruházás a magyar emberek előnyére válik, belevágna, de addig is türelmet kér.
Novák Előd is Gajdos Lászlót kérdezi, hogy idén is meghirtedik-e a TeSzedd! szemétszedő programot. Gajdos rövidre zárta a kérdést, ősszel meghirdetik.
A Tisza képviselője, Boda Nikoletta Vitézy Dávidot kérdezte volna, hogy Óbuda-Békásmegyer milyen infrastrukturális fejlesztésekre számíthat a következőkben a HÉV-fejletszéseken túl. Vitézy helyett az államtitkára, Tárkányi válaszolt: van forrás a pályák teljeskörő felújítására, és még idén nekilátnak, de az igazi megoldandó probléma ezzel együtt is az agglomerációs szétterülés menedzselése.
Koncz Zsófia az energetikai minisztert kérdezte arról, hogy milyen szerepet szán a kormány a tiszaújvárosi CCGT-beruházásnak Magyarország jövőbeni energiaellátásában. Kapitány István miniszter a válaszában kiemelte, egyetért Koncz Zsófiával abban, hogy napenergiában fejlődött Magyarország, ezt kell folytatni, de rá kell feküdni a szélenergiára is. Ezzel együtt szökség van a CCGT-re is, mint átmeneti megoldás. Probléma Kapitány szerint, hogy nem épült meg eddig, így most először fel kell mérnie a kormánynak a beruházás dokumentációit. Ha nem találnak anomáliákat, akkor meg kell valósítani a beruházást, mégpedig nyereségesen és tisztességesen.
Ismét KDNP, Latorczai Csaba kérdezi Pósfai Gábor belügyminisztert, hogy mi történt a vendégmunkásstoppal. Pósfai a válasza első felében Balla György korábbi felszólalására reagált azzal, hogy bűnösök közt cinkos, aki néma. A konkrét kérdésre válaszolva azt mondta, 5 napot csúsztak a programjukban írtakhoz képest, június 1. helyett csak június 6-tól nincs lehetőség a továbbiakban nincs lehetőség új vendégmunkás tartózkodási iránti kérelem benyújtására. Pósfai szerint késtek ugyan, de még így is jobban állnak, mint a Fidesz idején állt az ország, amikor többszörösére nőtt a Magyarországon foglalkoztatott vendégmunkások száma.
Végül a Mi Hazánkos Szabadi István kérdezte szintén Pósfai Gábort, hogy visszaállítja-e a kormány a rendvédelmi dolgozók szolgálati nyugdíját. Pósfai kiemelte, az előző kormányzat hozta méltatlan helyzetbe a rendvédelmi dolgozókat, az Orbán-kormány volt az, amely eltörölte a szolgálati nyugdíjat. Pósfai kijelentette, hogy a Belügyminisztérium megkezdte a rendvédelmi életpálya felülvizsgálatának folyamatát, melynek részét képezi a szolgálati nyugdíj kérdése is.
















