Gulyás Gergely korábban a Telex kérdésére reagálva elárulta, hogy a Hunnia-ügyben egyeztetett az Orbán-kormány, azonban azt nem tudni, hogy K. Endre ügyét tárgyalták-e. Magyar Péter szerint egy nagyon erős lobbi indult a Budaházy-ügyben a kormány körül.
A miniszterelnök korábban megígérte, hogy nyilvánosságra hozza a kérvényt benyújtó ügyvéd nevét, ám ezt – az Igazságügyi Minisztérium javaslatára – most nem tudta megtenni, sejtelmesen csak annyit mondott:
én magam nagyon szeretem a katalán népi művészetet, érti, aki érti…
Magyar Péter azt mondta, hogy Varga Juditot nem tájékoztatták arról, hogy megváltozott a kegyelmi javaslat. Szerinte két lehetőség van: vagy átverték az igazságügyi minisztert, és nem tárgyalták K. Endre kérvényét, vagy a kormány K. Endre ügyét is tárgyalta.
A miniszterelnök országos vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte, és ismét felszólította Sulyok Tamást, hogy hozza nyilvánosságra a Sándor-palotában lévő kegyelmi dosszié másik részét.
