Ritka alkalom, hogy egy aktív bíró a tárgyalótermen kívül arccal, névvel a nyilvánosság elé áll…
Ez egy hosszú történet, amelyben személyes érintettség is van, erről azonban részletesen nem beszélnék. Több fájdalmas, embert próbáló év van mögöttünk.
A személyes érintettségről akkor csupán annyit, hogy az apropó egy nemrég született jogerős ítélet: a férje beperelte a saját bíróságát, és első és másodfokon is nyert, amihez hosszú út vezetett.
A bíróság jogerős döntése egy folyamat végeredménye. Alapvetően hiszek abban, hogy az igazság előbb-utóbb utat tör. Erre közel három évtizedet kellett várni ezen problémával összefüggésben. Arról van szó, hogy a magasabb ítélkezési szintre kirendelt bírák nem kapják meg az elvégzett munkájuk alapján az adekvát bérezést, a végzett többletmunkájuk ellentételezését. Akár éveken át dolgoznak úgy, hogy nem a saját munkájuk alapján kapják a fizetést, hanem egy másik munkavállaló által végzett munka után. Mindamellett, hogy a kirendelésnek rendeltetésénél fogva nem évekre kell szólnia.
Azt sajnálom, hogy nem léptem korábban, nem próbáltam meg hamarabb felszámolni ezt a törvénysértést. Több év erkölcsi meghasonlás vezetett oda, hogy tenni kell, ez így nem maradhat tovább. Ez az a pont, amikor az ember már nem tudja hova tenni az igazságtalanságot, amikor már tehetetlenül kiabálna, hogy miért, meddig lehet elmenni egy munkavállalóval szemben. Hamarabb kellett volna lépni, hiszen, ha látjuk, hogy nem helyénvalóan, nem jogszerűen működnek a dolgok, akkor tenni kell.
