5 nap van hátra, és a Tisza és Magyarország ezt a választást meg fogja nyerni. Nem kicsit, hanem nagyon-nagyon
– mondta Magyar Péter a célegyenesbe érő országjárásának keddi hetedik, egyben utolsó állomásán Vácon. Hozzátette, hogy mindenkire szükségük lesz vasárnap, ugyanis nem tudni, melyik választókerületben hány szavazaton fog múlni a választás, és hány mandátumon múlik a Tisza Párt esetleges kétharmada.
„Ez egy sorsdöntő választás lesz. Eddig is láttuk, hogy ez az aljas, embertelen és korrupt hatalom kirabolta a hazánkat, kirabolta a magyar embereket” – mondta a Tisza vezetője, hozzátéve, hogy kormányon a jelenleg propagandára költött 600 milliárd forintot az állami egészségügy megmentésére fogják költeni.
Tényleg Bence, milyen érzés? Más, mint a fehér? Más, mint a Műanyag? Nem szégyellitek magatokat?
– szegezte kérdést a Fidesz-KDNP helyi jelöltjének, Rétvári Bence belügyi miniszterhelyettesnek a százmilliárdokból felújított MNB-székház fürdőszobája kapcsán, ahol egyebek mellett a szappanadagoló is arany színű. Ezután számos opciót felhozott, amire az erre elszórt pénzt költhették volna, szerinte ilyenek a Pest megyei utak, a helyi kórház vagy a rendelőintézet is.
Magyar arról is beszélt, hogy sokszor a hatóságok asszisztálásával több ezer magyar kiskorú gyereket tettek tönkre azok a pedofil rémek, akiket a Fidesz nevezett és tüntetett ki.
Te annak a minisztériumnak vagy a miniszterhelyettese még pár napig, ami ezekért az ügyekért felel. Annyi nem volt benned piarista diákként, hogy egyszer kiállj, az áldozatok szemébe nézz, és elnézést kérj, hogy a magyar állam nem tudta megvédeni a legvédtelenebbeket. (…) És igen, ti jártátok ki nekik a kegyelmet. Magatokról azt hazudjátok évek óta, hogy a vidék kormánya, családbarát kormány, noch dazu keresztény kormány vagytok. Ehhez képest, ezeknek pont az ellenkezőjét teszitek
– fogalmazott, Rétvárit is megszólítva.
A Tisza Párt vezetője szerint az Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin közötti, kedden nyilvánosságra került telefonbeszélgetésből az is kiderült, hogy a miniszterelnök „magát kisegérnek nevezi”, amikor az orosz elnökkel egyeztet. Hozzátette, hogy az ’56-os forradalom 70. évfordulóján Orbán behívta az oroszokat az országba, a GRU emberei itt vannak diplomáciai fedésben. „Ennyit a szuverenitásról, ennyit a szuverenitásvédelmi hivatalról. Amit tesznek, azt a Btk. úgy fogalmazza meg, hogy hazaárulás, és csak úgy mondom, hogy életfogytiglani szabadságvesztéssel bünteti” – mondta.
Magyar Péter szerint a hatalom a szabad Magyarország ellen kísérelt meg puccsot azzal, hogy titkosszolgálati eszközökkel próbálta bedönteni a Tisza Pártot, ugyanis akkor az emberek nem tudtak volna a változásra szavazni. De az akció végül „fideszes pancserpuccsra” sikerült, ugyanis mindig vannak és voltak magyar hősök, akik nem megalkuvásból, hanem gerincesen, felemelt fejjel cselekszenek. Mint mondta, az első ilyen Szabó Bence nyomozó százados volt, aki a nyilvánosság elé állt a Tisza informatikai rendszereinek bedöntésére irányuló művelettel. A Tisza-kormány majd várja vissza Szabót a rendőrséghez, vagy a leendő vagyonvisszaszerzési hivatalhoz. Magyar méltatta Pálinkás Szilveszter századost is, akit megpróbált „lekenyerezni” Szalay-Bobrovniczky Kristóf „kaszinó-pitypang” honvédelmi miniszter, de ő kiállt, és nyíltan beszélt a hadsereg állapotáról. A pártvezető őt is várja vissza.
A Tisza miniszterelnök-jelöltje ezután Hrabóczki Dánielt, azaz Gundalfot olyan fiatalemberként vezette fel, aki az első pillanattól velük volt, mert tenni akart a hazájáért, és később nehéz hónapokat élt át, amikor be akarták szervezni a párt elleni műveletbe. Hozzátette, ő és a közösség csak egy részét ismerte annak, amin Hrabóczki átment, amivel próbálták megtörni. Gondolt egyet, és egykori váci, piarista diákként gondolt egyet, és félkézzel lenyomta ezt az aljas, hazug, politikailag motivált rogáni propagandát és titkosszolgálatot”.
Gundalf először elmondta, hogy Vácra a második otthonaként tekint, majd megköszönte a támogatást, amit az elmúlt napokban kapott.
Annyit szeretnék mondani, főleg a fiataloknak, hogy most van itt a cselekvés órája. Most van az a pillanat, amikor tehetünk a hazánkért. Minden segítség számít. Már csak öt nap, és véget ér a politikai komisszárok kora, és ezzel véget ér a rémuralom is. Hajrá fiatalok, hajrá Magyarország.
Hrabóczki 1-2 perces színpadra lépése után Magyar megköszönte a fiatal informatikus bátorságát, és elmondta, hogy rá is számítanak a rendszerváltás után.
