Halló, tudunk most beszélni röviden, Ágnes?
Most nemigen, mert éppen dolgozom, egészen késő estig. De délután 3–4 között van egy kis pihenőidő, akkor tudok telefonálni.
Mivel van éppen elfoglalva?
Idős, beteg, főleg alzheimeres embereket ápolok, helyettesítő házi gondozóként.
Meg vagyok lepve.
Valamiből meg kell élni. De most már le kell tennem.
Rendben. Keresem majd.
∗
Egy jó hónappal később a lakásán találkozunk. Amint letelepszünk az asztal mellé, arról kezdem kérdezgetni, ami sehogy se fér a fejembe: miért kell Geréb Ágnesnek a megélhetéséért öregeket gondoznia, hiszen egy bő éve már ismét legálisan dolgozhatna bábaként.
Ez a gondozói munka valamivel a házi őrizetem befejezése után, úgy hét éve kezdődött. Jó pár éven át folyamatosan csináltam, de most már csak alkalmi helyettesítéseket vállalok, mert elsősorban bábaként kell helyt állnom. Én szülő nőtől vagy a családjától még soha nem fogadtam el díjazást azért, mert segítettem világra jönni a babájukat, és soha nem is fogok. Ez számomra elvi kérdés.
Más lenne a helyzet – teszi hozzá –, ha ugyanúgy, mint a kórházi szülést, az otthonszülést is fedezné a társadalombiztosítás, de így, hogy a szülő nőknek saját zsebből kell fizetniük, hiába szeretnének sokan otthon szülni, csak kevesen engedhetik meg maguknak. Márpedig a pénz nem lehet a szabad választás függvénye.
„Ugyanakkor a nyugdíjam nem éri el a 150 ezer forintot, és lakni, enni, rezsit fizetni, valamint – ameddig csak bírom – anyának és tizenkét unoka nagymamájának lenni nem két fillér. Ezért járok még mindig öregeket ápolni” – magyarázza Geréb Ágnes.
Kicsit fura, hogy már a találkozásunk első perceiben a megélhetésre terelődött a szó, mert – amint az a beszélgetésünkből kiderül – Geréb doktornak eléggé szokatlan a viszonya az anyagiakhoz.
