Belföld

Bugyiban és pólóban dolgozott a tótkomlósi bölcsőde vezetője, a rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

A gyerekek és a szülők előtt is így mutatkozott rendszeresen.

Rendszeresen hiányos öltözetben, bugyiban és pólóban dolgozott a tótkomlósi bölcsőde egykori női vezetője, aki más egyéb szabálytalankodásokat is elkövetett. Bár feljelentették, a rendőrség megszüntette az eljárást – derült ki az RTL Híradójából. 

A csatorna riportjából kiderült, hogy a női vezető előszeretettel viselt magán csupán tangát és pólót a munkahelyén, ahogyan ezt fotók is bizonyítják. Így fogadta a gyerekeket és a szülőket is, az egyik megszólaló, egy bölcsődés gyermek édesanyja szerint az apukákat is így fogadta az ebédbefizetéskor az irodába, amitől a férfinak kellemetlen érzése volt.

Az is kiderült, hogy hétvégente a családja szennyesét a bölcsődében mosta, és ételt is ott készített, amelyhez az alapanyagokat gyakran a bölcsőde számlájára vásárolta. A szülők tavaly ősszel tették szóvá a fenntartónál a nő viselkedését, akkor belső vizsgálat indult, és visszaminősítették a nőt vezetőből gondozónak, Zsura Zoltán polgármester pedig elrendelte a kötelező munkaruha-viseletet.

Zsura emellett feljelentést is tett a rendőrségen kiskorú veszélyeztetése miatt, ám a rendőrség elutasította a vizsgálatot bűncselekmény hiányára hivatkozva. A szülők azonban nem fogadják el, úgy vélik, hogy egy ilyen gondozónak nem kéne a gyerekeik közelében dolgoznia.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik