Pintér Bence immár másodjára javasolta Győr rendkívüli közgyűlésén a legnagyobb önkormányzati cég, a Győr-Szol Zrt. átvilágítását. Legutóbb erre március 2-án tett javaslatot, egyben indítványozva Sárkány Péter elnök-vezérigazgató visszahívását is. A fideszes többség ezeket akkor is leszavazta, ahogy ezúttal sem vették napirendre a polgármester javaslatát. Mindez nyilvánvalóan összefügg azzal, hogy a városvezető állítása szerint a Győr-Szol-nál eltűnt 1, 7 milliárd forint, amely az önkormányzati lakások bérleti díjából gyűlt össze. Az ügyben a polgármester feljelentést tett, a rendőrségi eljárás jelenleg is zajlik.
Közbeszerzést akar a Fidesz
Aligha véletlen, hogy Kósa Roland alpolgármester a mai ülésen javasolta, hogy a 2,5 milliárd forintos városüzemeltetési feladatokat vegyék el a Győr-Szol-tól, és szervezzék ki egy önálló cégbe.

Kósa Roland a tanácskozáson kifejtette, hogy a közbeszerzés így valószínűleg drágább lesz, és párhuzamként a temetőüzemeltetést hozta fel. Antal Imre, a pénzügyi bizottság fideszes elnöke arról beszélt: semmilyen konkrét számítást nem kaptak arról, hogy az új önkormányzati cég kedvezőbben tudná-e a városüzemeltetést elvégezni, mint ha arról közbeszerzésben döntenének.
