Rendszeresen bántalmazta a feleségét és a kisgyermekeit egy Pest vármegyei férfi. A Pest Vármegyei Főügyészség intézkedett az illetékes járási gyámhivatalnál a három gyermek védelembe vétele érdekében.
Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője a lapunknak küldött közleményében kitért az ügyészi fellépés előzményeire is. Azt írta, hogy az anyuka távoltartást kért a bíróságtól a férjével szemben, a hozzátartozók közötti erőszak miatt.
Az édesanya elmondta, hogy a pénzügyi helyzetük miatt tavaly megromlott a házassága a férjével. Az édesapa verbálisan bántalmazta a családját, és többször is felpofozta a gyermekeit.
Az egyik gyermek szóvá tette édesapjának, hogy miért bántalmazza az édesanyjukat, amire a férfi megfogta a gyermeket. és a lábára csapott. A másik két gyermeküket pedig azért pofozta fel tavaly decemberben, mert fürdéskor kérésére nem öntötték le a hátát.
– közölte az ügyész, hozzátéve, hogy ezek alapján a bíróság elrendelte a férfinak a gyermekektől és az édesanyától való távoltartását.
A végzés adatai alapján a Pest Vármegyei Főügyészség megállapította, hogy a kiskorú gyermekek vonatkozásában indokolt a védelembe vételi eljárás lefolytatásának kezdeményezése is. Az ügyész tájékoztatása szerint a gyámhivatal által elrendelhető védelembe vétel olyan intézkedés, amelyet akkor alkalmaznak, ha a gyermek fejlődését a családi környezet veszélyezteti, de a gyermek a körülmények gondos mérlegelése alapján a családban maradhat.
A vonatkozó jogszabályi rendelkezések szerint a veszélyeztetettség bármely olyan – a gyermek vagy más személy által tanúsított – magatartás, mulasztás vagy körülmény következtében kialakult állapot, amely a gyermek testi, értelmi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődését gátolja. Az ügyészség által kezdeményezett intézkedés célja a veszélyeztetettség megszüntetése, magatartási szabályok előírásával és a gyermekjóléti szolgálat fokozott támogatásával.
A gyermekvédelemmel kapcsolatos problémákról ide kattintva olvashat.
