A Békemenet után Orbán Viktor az állami ünnepen egyebek mellett arról beszélt, hogy az áprilisi választás tétje az lesz, ki alakít Magyarországon kormányt: ő vagy az ukrán államfő, Volodimir Zelenszkij. Erre reagált a kegyelmi botrányt kirobbantó Vidéki prókátor. Az ügyvéd ezúttal sem kímélte a Fidesz elnökét, pártját, híveit. Közösségi oldalán levezette, számára miért vállalhatatlan a kormánypárt kampánya. Szerinte
morális és/vagy szellemi nyomorult
az, akinek a szavazatát ezzel meg lehet nyerni. Ukrajnát az ’56-os Magyarországhoz hasonlította, azt írta: a Fidesz kampánya olyan,
mintha 1956-ban, miközben a magyar forradalmárok a ruszkikkal harcoltak és életüket adták a hazájukért, egy osztrák politikus a magyarellenességre és a Nagy Imre-ellenességre építette volna a kampányát.
A Vidéki prókátor nagyon éles hangnemben bírálta Orbán Viktort.
Felidézte, hogy az elmúlt napokban a kormányfő mit tett: az állítólagos ukrán fenyegetés miatt nyilvánosan felhívta lányait, a Barátság kőolajvezeték miatt Kijevbe küldött embereit taktikai visszavonulásra utasította, miután kiderült, hogy a kutya sem áll velük szóba.
Az ügyvéd bejegyzésében a békepártiság kapcsán kitért Donald Trump amerikai elnök barátságára, illetve arra, hogy az EU-tagállamok vezetői már régen megtanulták, miként húzzák ki a magyar kormányfő által bedugdosott botokat a küllők közül. Szerinte a Fidesz-elnök politikai jelentőségéből annyi maradt,
hogy Putyin ügynöke és hasznos hülyéje.
Úgy vélte: igaza volt Magyar Péternek, aki a Hősök terén „árulónak” nevezte a kormányfőt. A választás tétje pedig nem Zelenszkij vagy Orbán, hanem Magyar Péter vagy Putyin.
