Belföld csatatér 2026

A salgótarjáni körzet tiszás jelöltje: Minden egyes embernek el kell mondanunk, hogy nem akarunk háborút

Szafkó Zoltán Péter
Adrián Zoltán / 24.hu
Szafkó Zoltán Péter
Szafkó Zoltán Péter
Adrián Zoltán / 24.hu
Szafkó Zoltán Péter
A nógrádi 1-es választókerület tiszás jelöltje szerint a Fidesz rémtörténet-országot épített, ami helyett a valóságot kell felmutatni. A párt országos listáján a biztos befutónak számító 29. helyen szereplő Szafkó Zoltán Péter lapunknak azt is elmondta, kinek akar megfelelni, hogyan vált közélet iránt érdeklődő civilből politikussá két év alatt, és az esetleges kormányváltás esetén mikortól lehetnek érezhetők a Tisza által ígért változások. Interjú.

A körzet településeit járva azt tapasztaljuk, hogy néhány héttel a választás előtt az utca embere még nem igazán tudja, kit indított a Tisza a Fidesz jelöltje, Becsó Zsolt ellen.

Folyamatosan járom a településeket, sok-sok emberrel beszélgetek, a Facebook-profilomat is több ezren követik, tehát azt hiszem, ez a helyzet napról napra változik, egészen a választásig. Talán a viszonylagos ismeretlenségnek az az oka, hogy a civil életből jövök, nincs politikai múltam. Amit rólam tudni érdemes: negyvenhét éves vagyok, négy gyermek édesapja. Az elmúlt két évtizedben a személyszállításban dolgoztam, az autóbuszközlekedésben egy több száz darabos flottánál voltam operatív irányító. Észak-Magyarország tartozott hozzám: Pest megye északi része, Nógrád, Heves és egy kicsit Borsod-Abaúj-Zemplén.

Hogyan áll a turizmussal?

Gyermekkorom óta teljesítménytúrázom, kirándulok, ezt a vidéket is többször végigjártam. De hogy jön ez ide?

A helyi Fidesz a közösségi médiában rendszeresen turistaként, mégpedig veresegyházi turistaként emlegeti.

Abba kötnek bele, hogy nem itt születtem, a munkám miatt korábban Veresegyházon laktam. Szerintük aki nem itt születik, az idegen. És aki idegen, az turista. A valóság ezzel szemben az, hogy a választókerületben élek. Több, mint tíz éve Bujákhoz kötődöm, a családommal a jövőnket is ott tervezzük, ez az egyik fő inspirációm. De a hozzátartozóimról többet nem mondok, szeretném megóvni őket.

Ennyire veszélyes üzem a politika?

Az egyik fő szlogenünk, hogy „ne féljetek”, s ennek azért van valóságalapja. Én nem félek, viszont óvatos és körültekintő vagyok, és ez nagy különbség.

Minden irányból érezzük a megfélemlítés szándékát.

Ez két éve kísér minket, amióta Magyar Péter megjelent, és azóta egyre durvábban jelentkezik.

Szafkó Zoltán Péter
Adrián Zoltán / 24.hu

Miben nyilvánul meg a megfélemlítés? Fenyegetéseket kapott?

Leginkább az online térben folyik a zaklatás, mind engem, mind az önkénteseket, mind a Tiszához húzó személyeket durván támadják. Listáznak, mindenféle jelzőkkel illetnek, de nem egyszer volt példa rá, hogy a Tiszát bármilyen módon támogató vállalkozókat a NAV zaklatta. De vigyázunk egymásra. Összetartóak vagyunk, nem félünk.

Azért a pásztói romkert kövein, mert azt kérte: ne menjünk be sehová, nem akar kitenni egy vendéglátóipari egységet sem annak, hogy utána a NAV a rendszeres látogatójuk legyen.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk?
a folytatáshoz!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik