Belföld

Hann Endre a 24.hu-nak: a Medián adatait a Medián hozza nyilvánosságra

„A Medián adatait a Medián hozza nyilvánosságra, és a nyilvánosságra hozott kutatási eredményeinkért a Medián felelősséget vállal” – ezt közölte az intézetet vezető Hann Endre a 24.hu-val, amikor reakciót kértünk tőle a céget ért vádakra.

Csütörtök délután Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője – kormánypárti véleményvezér és Megafon-influenszer – azzal állt elő, hogy egy hozzá került dokumentum szerint „a Medián valódi, belső számai” eltérnek attól, amit januárban közzétettek, azaz a Medián meghamisította a kutatását. A teljes népességben a Tiszára 40, a Fidesz-KDNP-re 33 százalék voksolna listán – ezt közölte a Medián januárban. Deák szerint ugyanakkor döntetlen (36-36) volt az állás.

Azóta a Medián frissebb adatokat is közölt, ezek szerint a Tisza 55, a Fidesz 35 százalékon áll a biztos pártválasztók között. A HVG megbízásából készült kutatás szerint a teljes népességen belül már 11 százalékpont (42–31) a különbség, az eltérést a részvételi szándék egyenlőtlen eloszlása magyarázza: a Tisza-szimpatizánsok 97 százaléka, a fideszesek 85 százaléka biztos a részvételében.

A friss mérésre Török Gábor úgy reagált: „ha nem téved a Medián, eldőlt a választás”, és a politikai elemző nehezen tudja elképzelni, hogy akkorát tévedjen a kutatóintézet, mint amekkora különbséget a legutóbbi mérése mutat.

Gratulálunk, ebben a tiszás mezőnyben nem kis teljesítmény! Legjobb humorista: Hann Endre

– ezt írta ugyanakkor Orbán Viktor arra, hogy a Medián felmérése szerint a Fidesz egyre rosszabbul áll a Tiszával szemben, majd ezt követően érkezett most meg Deák még az előző Medián-kutatást megkérdőjelező videója.

Kapcsolódó
Török Gábor: A Fidesz politikai elitje egy vereséget talán el tudna viselni, egy kétharmadot nem
Török Gábor a Medián-felmérés okozta aggodalomról és arról is beszélt a Törökülésben, hogy a Fidesz kampányát stratégiai helyett marketinges gondolkodás jellemzi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik