Magyar Péter az áprilisi választás előtti utolsó országjárásának keddi egyik állomásán, Jászszentlászlón azt mondta, a Fidesz több körzetben is elkezdte a választási csalást.
Az orosházi körzetben úgy adták le az ajánlóíveket, hogy kiderült, van benne fénymásolt is
– állította Magyar, aki hozzátette, ez választási csalás és adatvédelmi bűncselekmény is, hiszen az íveken megtalálhatóak a vasztók személyes adatai.
Magyar Péter arra kérte a helyi választási bizottságot, hogy vizsgálják ki az ügyet, és vonják felelősségre a Fideszt, és ha kell, zárják ki a kormánypárti jelöltet. Azt is kérte, nézzék meg, hogy „országos szinten is működtek-e a fénymásolók.”
Most még a fénymásolók működnek, de 47 nap múlva a darálógépek kezdenek el működni a minisztériumokban
– tette hozzá Magyar Péter, aki beszéde után a Facebookra is kiposztolta, hogy „több körzetben kórházakban, iskolákban, vagy munkahelyeken folytatnak tiltott aláírásgyűjtést. Több fideszes jelölt bűncselekmény elkövetésével rágalmazza a TISZA jelöltjeit.” Azt is állítja, hogy a Fidesz jelöltjei tiltott módon önkormányzati és állami erőforrásokat, sőt az Agrárkamara fórumait is igénybe veszik a kampányukhoz, a szatellit ellenzéki pártok jelöltjei pedig sokszor a TISZA jelöltjeként hivatkoznak magukra a szórólapjukon.
Magyar azt ígérte, minden esetben bejelentést tesznek a helyi választási bizottságnál, és szükség esetén feljelentést is tesznek.

