Egy héten belül két bántalmazott gyerek is jelezte öngyilkossági szándékát az Ercsi Eötvös József Általános Iskolában, egyikük meg is kísérelte az öngyilkosságot, írja a Telex.
Az egyik esetről a 24.hu is beszámolt korábban: a helyi református lelkész számolt be ugyanis arról, hogy egy osztálytársai által folyamatosan bántalmazott fiú felakasztotta magát egy tantermi fogasra az ercsi iskolában.
Régi probléma
Az iskolában régóta probléma a diákok agresszív magatartása, egy január végi önkormányzati képviselő-testületi ülésen tárgyaltak is arról, hogy biztonságtechnikai kamerarendszert építenének ki az intézményben.
A második eset rá egy héttel azután történt, hogy egy fiú a tantermi fogasra akasztotta fel magát:
Mindkét tanulót bántalmazás érte
A Dunaújvárosi Tankerületi Központ a lap megkeresésére azt írta: a két eset annyiban függ össze, hogy mindkét tanulót érte bántalmazás az iskolában. A második esetnél öngyilkossági kísérlet nem történt, de az előzményekre tekintettel már önmagában az öngyilkossági szándék említése is indokolttá tette a 112-es segélyhívó értesítését.
A tankerületi tájékoztatás szerint egy tanulót kizártak a jelenlegi iskolájából és egy új iskolát jelöltek ki neki, egy másik diák pedig felfüggesztett kizárást kapott.
