Vasárnap este zsúfolásig megtelt a győri egyetemtől nem messze lévő étterem, ahol Torockai László, a Mi Hazánk elnök-frakcióvezetője tartott választási gyűlést. A teremben az összes szék foglalt volt, de még az előtérben is álltak az érdeklődők. A politikus azt mondta: nehezen találnak helyszínt a rendezvényeikhez, mert a legtöbbször nem hajlandók nekik bérbe adni. Győrben még jobb a helyzet, ugyanis például Esztergomban egyáltalán nem találtak olyat, aki a rendezvényüknek helyet adott volna.
Nemcsak a virtuális, de a valóságos térből is ki akarnak tiltani, brutális mértékben próbálnak elhallgattatni minket
– fogalmazott Torockai.
A Mi Hazánk miniszterelnök-jelöltje szóba hozta, hogy ő az „egyetlen pártelnök, akit veszélyes személynek nyilvánított a Meta”, így nem lehet saját Facebook-oldala, sőt, még azt is letiltják, aki megosztja a fotóját.
A Médiahatóság nyilvántartására hivatkozva azt is közölte: a két legnagyobb kereskedelmi csatornán a Mi Hazánk megjelenése egyenlő a nullával, még a Párbeszéd is többet szerepel náluk. Toroczkai úgy véli, ez azért van, mert „a TV2 a NER-hálózat, az RTL pedig a globalista hálózat része”, márpedig ezek azok a médiumok, „amelyek eldöntik a választást.” Hozzátette: mivel a Facebooknak 8 millió hazai felhasználója van,
így mindent uralnak, aki nincs a virtuális valóságban, az nincs.
Így a Mi Hazánknak olyan a választási harc, mintha megbilincselt kézzel, összekötözött lábakkal, téglákkal megrakott hátizsákkal kéne versenyt futnia. Ráadásul a nyomtatott kiadványaikat „egyetlen terjesztői hálózat sem viszi ki”, mivel Toroczkai szerint ezek „Rogán Antal kezében vannak.

Ezután rátért a két, kormányalakításra esélyes párt politikusainak bírálatára. „Magyar Péter hetente mást mond, Lázár János pedig bocsánatot kér azért, amit előzőleg mondott” – fogalmazott.
A végrehajtó maffia mellett a „felszámoló maffiáról” beszélt, megismételve egy korábbi videójában elhangzott állításait, melyek szerint a korábbi 130 felszámoló cégből mindössze 90 maradhatott, „ezek pedig szinte mind Jellinek Dániel, Tiborcz István, Rogán Antal, Mészáros Lőrinc és kisebb részt Seszták Miklós környezetéhez tartoznak.”
Ezután egy konkrét vádat fogalmazott meg Magyar Péterrel szemben.
