Üdítőt rabolt egy 41 éves férfi Nagykőrösön. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint N. Attila január 31-én kora reggel ment be az egyik helyi trafikba. Már nem először járt ott, és az is előfordult, hogy néhány apróbb dolgot magához vett, és fizetés nélkül távozott.
Ezért az eladó nem szolgálta ki. A férfi azonban ennek ellenére is a hűtőhöz sétált, kivett egy üdítőt, és fizetés nélkül a kijárat felé indult. Az üzletben dolgozó nő megpróbálta feltartóztatni és visszaszerezni a terméket, de a férfi ellökte, amitől a földre esett.
Nem adta fel a trafikosnő
N. Attila kiment az üzletből, és a városközpont felé vette az irányt. Az eladó azonban nem adta fel, és egy arra járó ismerősétől kért segítséget. Ketten indultak N. Attila után, és elvették tőle az italt. N. Attila az eladó ismerősét megütötte, majd elfutott.
A nagykőrösi rendőrök néhány órán beül azonosították és elfogták az elkövetőt. A férfit őrizetbe vették, majd letartóztatták.
