Győrben éjszakába nyúló, 12 órás ülést tartott a képviselő-testület szerdán, ahol éles viták és a városházán megjelent polgárok bekiabálásai közepette végül leszavazták Pintér Bence polgármester előterjesztését, amivel feloszlatták volna a közgyűlést arra hivatkozva, hogy eltűnt 1,7 milliárd forint a városüzemeltető cég, a Győr-Szol Zrt. lakáskasszájából.
Pintér a képviselő-testület ülésének másnapján, csütörtökön azt írta:
Sárástól Szabadhegyig, Szigettől Szentivánig mindenki tudja, mi a tét, mindenki tudja, hol van az igazság. 1,7 milliárd forint eltűnt a város lakáskasszájából, és erre minden bizonyíték rendelkezésre áll.
Mint írta, a 2025. szeptember 30-ai dátumú, Sárkány Péter elnök-vezérigazgató és Antal Imre Fidesz által kinevezett felügyelőbizottsági elnök által aláírt gazdasági beszámoló alátámasztja, hogy 2 milliárd helyett 304 millió forint volt a Győr-Szol Zrt. bankszámláján. Szerinte az teljesen mindegy, hogy ezt követően mennyi pénzt raknak vissza a számlára „egy röpke pillanatra, ki tudja, honnan, milyen pénzt, milyen körülmények között”, ugyanis „a pénznek minden egyes nap meg kell lennie”.
Sárkány egy nokiás dobozzal sétált be a képviselő-testület ülésére, amiből előhúzott egy banki igazolást, ami szerint több mint 2 milliárd forint volt 2026. február 3-án a városüzemeltetési vállalat bankszámláján. A polgármester frakciója megkérdezte tőle, hogyan áll a Győr-Szol Zrt. hitelkerete, mennyit használtak fel a 2,5 milliárdos keretösszegből. Megkérdezték azt is tőle, hogy a cég bankszámlájának összegét nem hitelből pótolták-e ki.
Pedig, mint ahogy Pintér felhívja arra a figyelmet, a Győr-Szol Zrt. hitelkeretének jelzáloggal terhelt fedezete a Győri Filharmonikus Zenekar otthona, a Richter-terem épülete. Úgy látja, a nokiás dobozos „vicc” felháborító, ugyanis a győriek pénzéről van szó, olyan pénzről, amit „rászorulók gyűjtöttek rászorulóknak”.
Mivel nem kaptunk választ a kérdésünkre, hogy a hiányzó 1,7 milliárd forintot egy röpke pillanat banki igazolással való bemutatására hitelből pótolta-e ki a Fidesz és a Győr-Szol Zrt.; ezért továbbra sem tudjuk, hova tűnt a pénz, és továbbra is úgy tűnik, nagy a baj. Ráadásul, a kérdés nem is pontosan az, hogy most hol mennyi pénz van, hanem hogy hol volt a pénz – és mire költötték el – eddig.
A Győr-Szol éves gazdasági beszámolója májusig nem jelenik meg, az országgyűlési választások pedig április 12-én lesznek. A polgármester szerint ennek fényében ez a történet arról szól, hogy kimenekítsék a városüzemeltetési vállalat ügyéből Fekete Dávid és Szeles Szabolcs önkormányzati képviselőket, akik egyben a Fidesz parlamentiképviselő-jelöltjei is a két győri egyéni választókörzetben.
Pintér Bence úgy gondolja, hogy a név szerinti szavazáson a kormánypárti és a velük szövetséges képviselők azért akadályozták meg, hogy feloszlassák a képviselő-testületet, mert félnek a választóktól és attól, hogy megmérettetik a városromboló politikájuk, így pedig „soha többé nem kerülnek zsíros állások közelébe”. Szerinte a feloszlatást leszavazó képviselők „mind megélhetési politikusok”.
