A helyi önazonosság védelmében hozott rendeletet a hajdú-bihari Sáránd képviselő-testülete még múlt héten, és az indoklásban megjelent egy új érv is arra, hogy miért kell betelepülési hozzájárulási díjat fizetnie annak, aki odaköltözik.
A haon.hu cikke szerint a rendelet 2026. március 1-jén lép hatályba, és két fő területen hoz szigorítást: az ingatlanvásárlás és a lakcímbejelentés során.
Ahogy az más önazonossági rendeletet alkotó településeknél is bevált már, Sárándon is elővásárlási joga lesz az ingatlanokra a helyieknek és az önkormányzatnak is.
A településen a jövőben a kormányhivatalban történő lakcímbejelentés előtt egy igazolást kell kérni a Sárándi Polgármesteri Hivataltól. Ennek feltétele vagy a mentesség igazolása, vagy az 500 ezer forintos betelepülési hozzájárulás megfizetése.
Önmagában az is érdekes, hogy ilyen magas összeget kell majd fizetnie az odaköltözőknek, mert ez országos átlagban is kiemelkedőnek számít, a mögötte húzódó okok viszont teljesen újszerűen.
Dézsi András polgármester az önkormányzat posztja alatt kommentben azt írta, a helyi rendelet megalkotásának a célja az volt, hogy legalább megismerjék azokat a családokat, akik Sárándot választják otthonuknak. Mint fogalmazott, megtiszteltetés, hogy Sárándon képzelik el a jövőjüket, az önkormányzatnak nem célja az anyagi haszonszerzés, a települést vezetők nem így gondolkodunk. Ismerve a képviselő-testület bölcsességét, a Sárándot választó jószándékú családok 99 százalékának mentességet fognak nyújtani és segítik őket a bölcsőtől a koporsóig.
Majd kitért rá, hogy
szeretettel fogadunk mindenkit, viszont el akarjuk kerülni a távol-keleti vendégmunkások beköltözése következtében, a lakosaink körében kialakult aggodalmakat. 2023-ban megígértük, hogy ennek érdekében mindent megteszünk.
Az 500 ezer forintos díj megfizetése alól egyébként mentesülni lehet, ha például valaki Sárándon született vagy most is ott él.

