Felföldi József Facebook-oldalán azt írja Sulyok Tamásnak, hogy elégedetlen vele, amit azért hoz a köztársasági elnök tudomására,
mert a főnök-beosztott viszonyban így szokás. Ha az az ember, aki a fizetését adja a másiknak nem elégedett, az általában elég rossz véget szokott érni. Na mármost én úgy tudom, hogy az Ön fizetését mi adjuk. Magyar állampolgárok. Az adófizetők. És elvileg Ön a mi szolgálatunkban dolgozik. Tehát akkor mi vagyunk a munkaadók. És akkor innentől kezdve ezt a jelzést akár komolyan is veheti: a magyar nép nem elégedett Önnel!
A „szívószálpápaként” is emlegetett üzletember elismeri, hogy elődei (Áder János és Novák Katalin) miatt Sulyok Tamás nehéz örökséget vett a nyakába, a tisztségnek már nem sok becsülete van, ennek
a jól fizető pozíciónak a betöltőit nem tartják másnak, mint élősködőnek. Innen nehéz nyerni. Értem én. Az viszont óriási szégyen, hogy meg sem próbálta!
Konkrétan elnevezte saját magát egy szatyor fingnak, és teljes egészében belesimult abba a tékozló, élősködő üzemmódba, ami a hivatalát jellemzi már évek óta.
Felföldi József nem érti, hogy Sulyok Tamásnak a bólogatás, az aláírás mellett eszébe sem jutott, hogy valamit másként csináljon, mint elődei.
Hogy esetleg megpróbálja bizonyítani a magyar népnek, hogy a látszat ellenére igenis szükségük van egy államfőre? Hogy maga és az elődjei mégsem annyit érnek, mint púp a hátra vagy tályog a fenékre? Hogy valóban tesz valamit a magyar népért? Hogy példát mutat?
A debreceni üzletember az államfő helyében a költségek lefaragásával kezdte volna, noha tudja,
az ego nagyon dolgozhat az emberben, ha egy ilyen pozícióba kerül. Miért ne akarna mindent és bármit megkapni, ha az adófizetők pénzéből magáé lehet a világ minden kincse?
A milliárdos szerint azért nem, mert a köztársasági elnök
elvileg az egész nemzetet képviseli és szolgálja, és úgy nem lehet milliónyi szegény ember szolgálatában állni, hogy közben magának már csak éppen nem 20 ezer forintosokból nyomtatják a wc papírt.
Nem várt Sulyok Tamástól sokat
Nem várt sokat az államfőtől, de szerinte még azt a keveset sem tudta teljesíteni, amit szakmai minimumként számonkérhetne, az elnök hivatalát jellemző pénzszórás pedig
nem csupán aljas, de egyben gonosz is.
Szerinte ugyanis gonoszság egy olyan ország államfőjeként 228 millió forintot költeni egy háromnapos külföldi útra, amely
a 2025-ös évet 5738 milliárd forintos hiánnyal zárta, ahol több, mint 1 millióan élnek a mélyszegénységi küszöb alatt, és ahol ma is akadnak sok ezren, akik fűtés nélkül vészelik át a mínusz tizenfokos telet.
Gonoszság.
Sőt lelketlenség.
Tudja, a párizsi szállás eredetileg Novák Katalinnak lett foglalva, ért mindent, csak azt nem, hogy az államfő miért ment bele egy ilyen ízléstelen helyzetbe.
Hogy érezte magát, amikor álomra hajtott a fejét ebben az irreálisan drága szállodában? És hogy érzi magát minden egyes nap, amikor a magyar adófizetők pénzét tékozolja?
Ez a természetes? Jár Önnek? Tényleg jár?Tényleg megéri úgy bevonulni a történelemkönyvbe, mint egy szatyor fing, miközben akár lehetett volna az az államfő is, aki megpróbálja visszaállítani a tisztsége becsületét?
Nyílt levelét Felföldi József azzal zárja, hogy Sulyok Tamás már csak pár hónapig lesz államfő, mert az
elégedetlen főnökség végleg leváltja!
És még egy apróság: szégyellje magát!
Először a HVG írt arról, hogy 2023 novemberében foglaltak le 15 szobát Novák Katalin akkori államfőnek és kíséretének Párizs egyik legelegánsabb szállodájában az olimpiai játékok teljes idejére. A szobákért 228 millió forintot kellett fizetni. Novák Katalin lemondott, a szállásfoglalás maradt.
Sulyok Tamás csak három napot töltött a francia fővárosban, de a foglalás „nem volt kedvezően módosítható, így a korábban megállapított 228 706 605 forintos díjat kellett kifizetni”. A HVG-vel a Sándor-palota azt közölte: „a kiutazások célja diplomáciai megbeszélések folytatása, valamint a magyar olimpiai és paralimpiai csapat államfői támogatása volt”.
A DK akkor közölte, hogy a pazarlás a bűncselekmény gyanúját is felvetheti. A párt kiperelte számlákat, amelyek szerint a 15 szobááért egyenként, naponta 1500-1800 eurót (550 és 700 ezer forintot) fizettek, az elnöki lakosztály díja pedig napi 10 ezer euró volt, azaz Sulyok Tamás párizsi szállása naponta 3 millió 850 ezer forintba került.
A köztársasági elnök egyébként a paralimpia idején visszatért Párizsba. A Sándor-palota adatai szerint szeptember 6. és 9. között 6 fős biztonsági személyzettel és 9 fős delegációval szállt meg ugyanabban a hotelben. Akkor 15,8 millió forintot kellett fizetni.
