Belföld

Sikkasztás miatt nyomoznak a megrogyott agrárcégnél, ami Kósa Lajos rokonáé – megszólalt a politikus

MTI/Bodnár Boglárka
MTI/Bodnár Boglárka

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság sikkasztás bűntett gyanúja miatt nyomozást folytat a mátészalkai székhelyű Bászna Gabona Zrt.-nél, amelyről a 24.hu írta meg, hogy az Kósa Lajos fideszes országgyűlési képviselő rokonáé.

A rendőrség lapunknak adott tájékoztatása szerint az eljárás feljelentés alapján indult azután, hogy kiderült, rengetegen követelik a pénzüket vagy a letárolt mezőgazdasági terményeiket a csőd szélére sodródott kelet-magyarországi agrárvállalattól. Bár arról is érdeklődtünk, hogy tanúként vagy gyanúsítottként kihallgattak-e valakit, erre a nyomozás érdekeire hivatkozva nem adott választ a rendőrség.

Noha Nagy István agrárminiszter is megszólalt az ügyben – bejelentve, hogy az állam kárpótolja a cég kis- és középvállalkozó partnereit –, várhatóan nem ez lesz az egyetlen feljelentés az ügyben. A kormányzati bejelentés ugyanis nem mindenkit érint, így például az UBM Csoportot sem, amely több mint 34 ezer tonna terményét keresi a mátészalkai cégen. A vállalat korábbi jelzése alapján hétfőn döntést hoz arról, hogy ők is feljelentést tesznek-e az ügyben.

A Bászna Gabona Zrt. fizetési gondjai gazdákat, vevőket és finanszírozókat egyaránt bizonytalanságba sodortak, és közraktári zárolások is indultak. A társaságot 2018 végén alapították, először még kft.-ként működött, majd zrt.-vé alakították. A cég 40 százalékos tulajdonosa Kósa Karolina Éva, Kósa Lajos fideszes politikus testvére volt. Neki volt a legnagyobb tulajdonrésze a tagok közül. Ráadásul korábban a politikus édesanyja is közvetett tulajdonos volt, ám később mindketten kiszálltak az üzletből. Azonban a vállalat nem távolodott el a fideszes politikus rokonságától: a jelenlegi tulajdonos-vezérigazgató Szilágyi Gábor, a fideszes politikus egyik távoli rokona.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!

Már előfizető vagyok,

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik