Belföld
Élő
Miután kiderült még az is, hogy Orbán ismeri személyesen Melania Trump édesapját is, Rónai Egon szembesítette a miniszterelnök némi KSH-s szegénységi adattal.
Élő
Ahhoz a dilemmához érkeztek, hogy azok a célok kerültek veszélybe, amiket még nem jelentettek be, de el akarnak érni.
Élő
Az interjúban műholdak, szovjet viccek után végre sikerült Nagy Márton hétfői bejelentéséhez is eljutni arról, hogy jövőre 5 százalékos lesz a költségvetési hiány, és megemelik a bankadót.
Élő
Az egész háború az európai gondolkodás szempontjából Európa stratégiai jövője szempontjából sincs összerendezve, vélekedik Orbán, aki szerint természetesen az az érdekünk, hogy egy ember se haljon meg háborúban, de különösen egy keresztény se, „egy olyan kontinensen, ami azzal küzd, hogy nincs belőle elég".
Élő
Magyarország olyan ország, amit én szeretnék hitelezővé tenni – ez szerepel Orbán stratégiai tervei között, szeretné ha Magyarország másoknak is tudna kölcsönt adni, de azt azért elismerte, hogy ez nem most lesz.
Élő
Nem kell lehívni, lehívhatjuk, amikor akarjuk, és olyan formában, amikor akarjuk – szögezte le a miniszterelnök az Orbán-Trump védőpajzsról.
Élő
Amerika után Oroszország a téma, ezzel kapcsolatban Orbán azt állítja:
Élő
Fontos kérdés a választás, de a választás előtt és után is van élet, ne keverjük össze a fontossági sorrendeket.
Élő
Lett volna kedve egy elnöki rendszerhez?
Élő
Én nem kínáltam ezért semmit, én nem üzletember vagyok – állította Orbán, majd elárulta, hogy amikor Trump elvesztette a választást Joe Biden ellen, akkor ő hívta fel először, nem az új megválasztott elnököt.
Élő
Trump elnök úrnál nem érdemes blöffölni, mondom, üzletember, átlát rajtad egy pillanat alatt, és olyan ember, aki nem szereti, ha átverik – szögezte le Orbán.
Élő
Gyakorlatilag az állam áll – reagálta Orbán az amerikai fogadtatására a kormányzati leállással kapcsolatban.
Élő
Miért Wizz Air géppel ment Amerikába Orbán – erről szólt Rónai Egon első kérdése.
Élő
A miniszterelnök kedd délután egy rövid videót tett közzé Facebook-oldalán, amelyből kiderült, többek közt milyen kérdéseket szegezett neki Rónai Egon.
Élő
A Központi Nyomozó Főügyészség november 6-án megerősítette lapunknak, hogy a Fővárosi Nyomozó Ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést kért a csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettével vádolt Iványi Gáborra és több ellenzéki politikusra is.
Élő
Iványi Gábor november 3-án lapunktól értesült arról, hogy hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emeltek vádat ellene.
Élő
November 3-án számoltunk be róla, hogy a nyomozó ügyészség csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt vádat emelt Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) vezetője, Gurmai Zita országgyűlési képviselő, Donáth Anna volt európai parlamenti képviselő, Szél Bernadett és Herényi Károly volt országgyűlési képviselő és két társuk ellen.
- 10:28 Tisza-videó: súlyos tüneteiről számolt be a debreceni akkugyár dolgozója
- 10:17 A dekázás is ment neki: Sydney Sweeney egy portugál bajnokin csillogtatta meg futballtudását
- 10:12 Ha változtatni akarsz, így azonosíthatod, melyik ponton érdemes és mi húz közben vissza
- 10:05 Kvíz: ezek a magyar filmfordítások 10 év börtönt érdemelnének – mindegyikkel találkoztál már?
- 10:04 Interjút adott a meleg szexbotrányba keveredett Bese atya, de több lett a kérdés, mint a válasz
- 10:00 Vízilabdában te vagy a császár? Teszteld, mennyit tudsz a pólós aranycsapatról!
- 09:51 Orbán Viktor dupla bevetésre indult - videó
- 09:47 Uszik meglepőt húzott, kiderült, kivel és mikor bokszol legközelebb
- 09:44 Martin Short öngyilkosságba menekülő lánya mellett egy búcsúlevelet találtak
- 09:11 Közleményt adott ki a nehéz helyzetben lévő NB I-es kézicsapat, a szezon hátralévő részét érinti
- 09:01 24/7: Már lépni sem bírnak az ukránok, akik mindenünket elveszik
- 09:00 Jeszenszky Géza és Jeszenszky Zsolt a választási hazugságokról
- 08:45 Bejelentette a NASA: nem lesz holdra szállás az Artemis–3 keretein belül
- 08:31 Török Gábor: A Fidesz célja, hogy a fenyegetettség érzése eljusson a választókig, és mindent meg is fog tenni ezért
- 08:25 Gyarmati Andrea: Reggel és este jobban fertőz a vírus, mint napközben?
- 07:43 Az Egyesült Államok és Izrael megtámadta Iránt, Izrael szerint Irán rakétákat lőtt ki válaszul
- 06:00 Kvíz: kitalálod, mi volt a magyar sztárok eredeti foglalkozása?
- 05:30 Biztos, hogy tökéletesen ki tudnál tölteni egy Macskafogó-kvízt?
- 18:29 Amanda Seyfried művégbélnyílással forgatta le új filmje meztelen jelenetét
- 19:22 A katasztrófavédelem megerősítette, hogy vittek külső helyszínre veszélyes anyagokat a gödi Samsung gyárból
- 05:45 Furcsa dolgok, amiket a tested művel – te tudod az okukat?
- 07:14 Jim Carrey mindenkit meglepett egy díjátadón: franciául beszélt és új frizurát villantott
- 06:13 Gödi Samsung-botrány: a rendőrség nem huny szemet
- 07:30 Dopeman arra jutott, hogy Ukrajna már megtámadta a NATO-t, sokan csak a birkavakság miatt nem látják az összefüggéseket
- 06:59 A magyarok többsége szeretné – húsz év után lehet-e ismét miniszterelnök-jelölti vita?
