Belföld
Élő
Legalábbis Gulyás szerint, de ezt a problémát sikerült orvosolni.
2025. 02. 06. 11:13
Élő
Újbuda egyik szocialista politikusa, Tóth Márton erősen rasszista kijelentéseket tett, de László Imre nem akar megszólalni, Gréczy Zsolt szerint pedig elég a bocsánatkérés a képviselőtől, vezette fel kérdését a Hír Tv.
2025. 02. 06. 11:10
Élő
Mi Gulyás véleménye arról, hogy Bayer Zsolt listázná azokat a bírákat, akik ott lesznek a február 22-i tüntetésen?
Élő
Lesz-e jogalkotási következménye annak, hogy a meggyilkolt japán nő öt alkalommal fordult korábban a rendőrség? Ez egy nehéz terület a miniszter szerint, mert az ilyen jellegű bejelentések egy része nem megalapozott, sokszor a bejelentő maga vonja vissza ezeket.
Élő
Mit és hogyan építenek Rákosrendezőn?
Élő
A következő kérdező az ATV, a téma még mindig Rákosrendező: a kérdésre a miniszter tisztázta, hogy azzal, hogy a kormány elfogadta az elővásárlási jogot, mindazok a kötelezettségek, amelyek a szerződésből következnek, már a fővárost terhelik.
Élő
Mi a garancia, hogy a főváros most bármit tesz Rákosrendezővel?
Élő
Még Rákosrendező: Gulyás hangsúlyozta, hogy mostantól a főváros élvezi a szerződésből következő jogokat, természetesen ez azt jelenti, hogy ezt a területet a fővárosnak kell megtisztítatnia, és remélik, hogy a főváros gyakorlatba is átülteti a terveit.
Élő
A lengyel állam feladata, hogy egy ilyen jogállami válsághelyzetet éljen túl, a kormány érdeke, hogy egy prosperáló Lengyelország legyen Magyarország szövetségese, húzta alá Gulyás.
Élő
Miután Vitályos Eszter végigmondott egy sor fejlesztést, már jönnek is a kérdések, az első lengyel témában a köztévé, így Gulyás Gergely elsorolta a lengyel jogállamisággal kapcsolatos aggályait.
Élő
Meg fog ma jelenni egy kormányhatározat, aminek az a címe, hogy a BKM (Budapesti Közművek Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság) elővásárlási jogának szükséges kormányzati intézkedésekről.
Élő
A jelenleg az 5000 fő alatti településeken működő vidéki otthonfelújítási program januártól a családok számára már elérhető volt, eddig nagyjából kétmilliárd forint értékben nyújtottak be igényeket.
Élő
A kormány kitart a 13.
Élő
A kormány a szerdai ülésén több javaslatot is megtárgyalt, az egyik legfontosabb a nyugdíjasok helyzetével kapcsolatos előterjesztés volt, vezette elő a miniszter.
Élő
Hosszú, szinte egésznapos kormányülés volt szerdán, a legfontosabb tudnivalókat Gulyás Gergely osztja meg.
- 19:39 Orbán Viktor Dunaújvárosban: „Nekünk nem kétharmad kell, hanem egy nagyon erős nemzeti egység”
- 19:12 „A kis ribanc lány megerőszakolta a mi szeretett miniszterelnökünket” – bizarr, kitalált történettel állt elő a színpadon a Tisza kalocsai képviselőjelöltje, ami után Magyar Péter megdorgálta
- 19:04 Emlékek róla: itt az újabb Hoover-adaptáció, ami rózsaszínre festi a legsötétebb traumákat
- 19:00 Leszállították a siket nőt a repülőről, mert „nem hallgatott” a légiutas-kísérőre
- 18:46 „Isten óvjon minket” – Rubint Rékának sikerült belekapaszkodnia a Tisza Párt egyik képviselőjelöltjének nyelvbotlásába
- 18:06 Wang Mester: A magyarok jobban tudják, hogyan lehet boldogan élni
- 17:52 „Így néz ki egy szoptató anya, aki már órák óta nem etette meg a babáit” – Nicholas Hoult felesége visszaszólt az Oscar-ruháját kritizálóknak
- 17:50 Reuters: Magyarországra látogat JD Vance amerikai alelnök
- 17:36 „Annak én sem látom értelmét, hogy a kispártok esélytelen embereivel vitázzak” – nem lesz jelölti vita Zuglóban
- 17:30 Végre elfelejthetik a rémálmot – kezdi megtalálni magát a 28 év után ismét vb-szereplő női kosárcsapat
- 16:59 Molnár Áron nem éri el a Facebookját: „Az orosz titkosszolgálat teljes erővel segíti Orbán és a Fidesz kampányát”
- 16:47 „Lesz, aki ellentmondásosnak tartja, de Val is ezt akarta volna” – mesterséges intelligenciával támasztják fel Val Kilmert utolsó szerepére
- 16:44 Méltó helyére került a 2000 éves érme, amivel valaki buszjegyet vásárolt
- 16:42 Lezárult a határon túli magyarok regisztrációja, Romániából érkezhet a legtöbb szavazat a választásra
- 16:41 A fideszes többség továbbra sem engedi Győrben a legnagyobb önkormányzati cég átvilágítását
- 08:18 Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart
- 10:52 „Amikor valaki így beszél bántalmazott gyerekekről, az megérdemli, hogy kapjon” – betalálta Nagy Ferót a népszerű személyi edző
- 13:46 Hat évet kértek a húszéves nőre, aki egy hétéves kisfiú, egy 55 éves nő és a Csokonai Nemzeti Színház dolgozójának a halálát okozta
- 10:09 Egy épület tetejéről zuhant le a mindössze 21 éves honvédtisztjelölt
- 10:54 Két nappal a választás előtt Rendszerbontó Nagykoncertet tartanak Puzsérék, Azahriah is fellép
- 11:53 Kocsis Máté: Mekkora barom vagy te, Peti!
- 12:28 21 Kutatóközpont: a Fidesz és a Tisza fej fej mellett két, kormánypártnak fekvő körzetben
- 07:11 Tóth Vera pszichológus segítségét kérte Tóth Gabi miatt
- 12:30 Nem folytatja a Pokoli rokonokat az RTL, új napi sorozat indul helyette
- 07:44 Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek
