Kenesei István: Az utolsó év?
„Vajon ez lesz-e az utolsó teljes éve egy olyan (bizonyos értelemben választott) önkényuralomnak a politikában, a jogrendben, a gazdaságban, a kultúrában, és ami minket közelről érint: a felsőoktatásban és a tudományban, amelynek kimondatlan, de megvalósított célja a szubszidiaritás, az autonómiák, az önkormányzás elvetése és a korábbi időkből jól ismert felülről lefelé működő kontroll uralomra jutása volt? Hiába voltak az ellenállók számosan: amikor még volt esély a változásra, akkor ügyetlenségből, a hatalmi ambícióik elburjánzása folytán, vagy éppen a NER mindent elsöprő eluralkodása, esetleg „vásárló ereje” miatt sosem lehettek sikeresek. Az egyedi kiállások időnként eredményesek voltak. A Színház- és Filmművészeti Egyetemnek a covid segítségével legyőzött 2020. évi heroikus lázadásával szemben, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem csendes, de kitartó küzdelme, hogy saját maga választhassa meg rektorát, végül győzelemre vezetett, sőt a mind a BME-n, mind az LFZE-n konfliktusokat kiváltó, ám tavaly végre menesztett Kotán Attila kancellár helyére a Táncművészeti Egyetemről átkerült és szeptemberben kinevezett utódjával teljes lett az LFZE csapata, hiszen a korábban onnan eltávozott vagy elüldözött munkatársak boldogan térnek vissza hozzájuk. A köztes időszakban az LFZE-n a Magyar Képzőművészeti Egyetem kancellárja Dóczi Gergely szolgált – aki most éppen saját hallgatóival kell szembenézzen a három éve a kollégiumukban történt szexuális erőszak miatt, amit az áldozat és a hozzá tömegesen csatlakozott diákok szerint rendkívül rosszul kezelt az egyetem vezetése. Érdekes, hogy Hankó Balázs, mint a fenntartó KIM minisztere MKE-től nem kért azonnali vizsgálatot – nem úgy, mint az ELTE-n lezajlott palesztin-konfliktus esetében.”
Kovács Zoltán: Kasztrálna, akasztana
„És csak ezután jött a védőpajzs-blamázs, ami talán a húszas évek hazafias célzatú frankhamisítási botrányát idézi. Trump a Politicónak adott interjújában azt mondta, hogy Orbán állításával szemben nem ajánlott pénzügyi mentőövet. Sőt, ha lehet, kicsit le is járatta magyar barátját. „Nem, nem ígértem neki, noha ő mindenképpen kérte”. Így nyilatkozott Trump. A kormányfő úgy van ezzel, hogy aki hazug, az ne legyen smucig. Emelte a tétet, és ezt mondta a nem létező védőpajzsról: „Azt, hogy a magyar gazdaságot finanszírozási oldalról lehet fojtogatni, ezt el lehet felejteni. Ennek vége van. Ezt az amerikaiakkal mi megoldottuk.” Az idézőjelbe tett gondolat Trump cáfolata óta így hangzik: „Azt, hogy a magyar gazdaságot finanszírozási oldalról lehet fojtogatni, nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ennek nincs vége. Ezt az amerikaiakkal nem oldottuk meg.” Vagy valahogy így. Amúgy Orbán a pénzügyi védőpajzsot Washingtonból hazafelé, a repülőn jelentette be: „az amerikai elnökkel pénzügyi védőpajzsról szóló megállapodást kötöttem, azt is mondhatjuk, hogy ezzel a megállapodással olyan, szinte korlátlan finanszírozási lehetőségünk van Amerikában, amellyel ki tudunk váltani bármilyen brüsszeli pénzt.” A történet persze már a delegáció hazatérése után gyanús volt, mert az Orbán számára két legfontosabb eredménynek nyoma sincs a hivatalos feljegyzésekben és közleményekben. „Trump elnökkel kezet ráztunk az amerikai olajszankciók alóli időhatár nélküli magyar mentességre. Amíg ő az elnök ott, és én a miniszterelnök itt, nem lesz szankció.” – mondta Orbán, és ezt a dumát kellene kedves mindnyájunknak benyalnia.”
Szerbhorváth György: Korrupció, cancel-kultúra Horvátországban
„Az első többpárti szabad horvátországi választások harmincöt éve zajlottak, majd egy évre rá – már a háború kitörésekor – függetlenné vált az egykori jugoszláv tagállam. De a múltat végképp eltörölni a mai napig nem sikerült, egymást lefasisztázó vagy szintúgy – negatív hangnemben – leantifasisztázó erők feszülnek egymásnak mind a politikai életben, mind a (pop)kultúrában és a mindennapokban is.
Jelképes, hogy november közepén három tinédzser – egyikük nagykorú – felgyújtotta a volt Jugoszlávia egykori négy legnagyobb kiadóházának egyikét. A zágrábi Vjesnik hatalmas, mára nagyrészt kihasználatlan és alig őrzött felhőkarcolója a horvát szocialista médiaipar központja volt, bár a lapot 1940-ben alapították, és 2012-ben húzta le a rolót. A most lebontásra ítélt épület 60 százalékban a kormány tulajdonában áll. Pár hónapja kötöttek rá új biztosítást, így az állam most a többszörösét, 30 millió euróval többet kaszálhat pluszban, és már készek a tervek a hatalmas belvárosi telek beépítésére is. Jó házból származó úrfiak véletlenül gyújtogattak – sugallta a hatalom –, akadt viszont tűzoltó, aki azt állította, még nem látott olyat, hogy a tizenvalahanyadik emeletről a tűz a pince felé is terjed. A neves író-publicistát, Miljenko Jergovićot az eset a Reichstag felgyújtására emlékeztette. Jergović minden rendszer régi kritikusa, nem csoda, ha nemrég ezt írták a lakóháza falára, szabad fordításban: „Egy augusztusi éjszakán / Miljenko majd rosszul jár / A mi államunk / A mi szabályaink.” Méghogy az írókra ne figyelnének oda!
A gyújtogatás szálai tehát többfelé vezethetnének. Tény, hogy mind a kereskedelmi és függetlennek mondható horvát média, mind a közszolgálati-állami (!) rendszerint az újabb korrupciós ügyekkel kezdi a híradókat, a bilincsbe vert politikusokkal, közszolgákkal. Mondhatni, ez lenne a pozitívum, az utóbbi bő évtizedben minimum kétezer korrupciós ügyben zajlott-zajlik nyomozás. A letartóztatottak és az olykor már jogerősen is elítéltek száma eléri a háromszázat; a leghíresebb nyilván a MOL-lal is kapcsolatba hozott, a már a büntetésének több mint felének letöltése után szabadlábra helyezett Ivo Sanader egykori kormányfő.”
Gadó Gábor: A rabló, aki megment téged
„A fizetésképtelenné váló önkormányzatok úgynevezett adósságrendezéséről egy múlt évezredben elfogadott, igaz azóta sokszor módosított törvény rendelkezik. (Lásd az 1996. évi XXV. törvényt.) Ha a fővárosi képviselőtestület megállapítaná, hogy nem képes tartozásai megfizetésére, illetve lejárt tartozásai meghaladnák az éves költségvetési törvényben meghatározott mértéket, a bíróság a városhoz csődbiztost rendelne ki, és ezt követően csak e független szakember jóváhagyásával születhetne a képviselőtestület ülésén Budapest vagyoni helyzetét érintő határozat. Az önkormányzat ezzel elvesztené az Alaptörvényben biztosított státuszát, csak „papíron” minősülne „helyi közhatalomnak”. Mivel az így előálló súlyos helyzetért a jogerős ítéletekben elmarasztalt kormány lenne a felelős, vagyonjogi (kártérítési) kötelezettség terhelné amiért alaptörvény-ellenes módon ellehetetlenítette a főváros működését.
A Fidesz-KDNP koalíció azonban ezúttal már nem bízza a bíróságokra, hogy a Karácsony Gergely vezette fővárossal kialakult vitában igazságot tegyen. Soron kívül – várhatóan még az ünnepek előtt – maga fogad el egy olyan törvényt, amely nem hagy kétséget afelől, miként ér véget ez a történet. Az új törvényjavaslat (T/13252. számú javaslat) ugyanis módot ad arra, hogy amennyiben a fővárosi önkormányzat közgyűlése vagy a főpolgármester nem kezdeményezi a Magyar Fejlesztési Bank Zrt-vel (Bank) – a lejárt tartozásai miatt szükségessé váló – „segélyhitelre” vonatkozó szerződés megkötését, Budapest Főváros Kormányhivatala állapítsa meg „hivatalból” a főváros „fizetési nehézségét”. És ebben az esetben anélkül jönne létre a Bank és Budapest között a hitel- vagy kölcsönszerződés, hogy azt a Főváros Képviselőtestülete előzetesen kezdeményezte, illetve jóváhagyta volna. A „hitelről”, annak fedezetéről, folyósításának feltételeiről szóló „megállapodás” Budapest alkotmányos önállóságát kétséget kizáróan megszüntetné. Tenné ezt úgy, hogy a közérdek védelméről nem egy független csődbiztos, hanem a kizárólagos állami tulajdonban lévő Bank, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, valamint a várossal pereskedő „örök alperes”, a Magyar Államkincstár gondoskodna.”
Szponzorált tartalom
A cikk az Élet és Irodalom támogatásával készült.
