A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) kárpótlásáról szóló határozati javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek Szabó Tímea. A Párbeszéd politikusa emlékeztette a kormánypárti képviselőket, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) 2017. április 25-én kimondta: Magyarország megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményét a MET egyházi státuszának megvonásával. A
rosszhiszemű jogfosztás
miatt elmaradt egyházi normatív támogatások, szja-felajánlások, kiegészítő állami források hiánya ellehetetlenítette Iványi Gáborék össztársadalmi érdeket és a társadalmi igazságosságot elősegítő működését.
Szabó Tímea javaslata szerint a fideszes többségű Országgyűlés felszólítaná az Orbán-kormányt, hogy legkésőbb 2025. december 31-ig terjesszen az Országgyűlés elé egy olyan törvénytervezetet, amely a MET által elszenvedett, az egyházak jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény jogellenes rendelkezései miatt elmaradt állami támogatások, szja-felajánlások kompenzálására külön költségvetési forrásból
tizenötmilliárd forint összegű kárpótlást biztosít a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség számára.
A kormánynak a kifizetések teljesítéséről 30 napon belül kellene tájékoztatnia az Országgyűlés Költségvetési Bizottságát.
A Párbeszéd képviselője külön törvényjavaslatot nyújtott be azért, hogy a MET ismét bevett egyház lehessen.
[1] A vallásszabadság Alaptörvényben biztosított joga nem érvényesülhet maradéktalanul, ha mellette csorbát szenved az állam egyházakkal kapcsolatos semlegessége és a politikamentes egyházfinanszírozás biztosítása.
[2] Tekintettel arra, hogy a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény önkényesen megfosztotta a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget egyházi státuszától, valamint tekintettel az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) e jogfosztással kapcsolatos döntésére, szükséges a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség bevett egyházi státuszának visszaállítása.
Az ellenzéki politikus indoklása szerint ez helyreállítja a MET egyházi státuszát, orvosolja az egyházak jogállásáról szóló törvényből eredő, több mint egy évtizede fennálló jogsérelmeket. A két javaslat elfogadására az előzmények és az országgyűlési erőviszonyok alapján semmi esély. A napokban a Fővárosi Nyomozó Ügyészség felfüggesztett börtönt kért a csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszakkal vádolt Iványi Gáborra és több ellenzéki politikusra. A lelkész mellett kiállók tüntetéséról szóló tudósításunk itt olvasható, itt róla a videó, alább pedig a Dankó utcai demonstráció képei.

