Belföld

„Épp az addiktológia tanítja be az embereknek, hogy egy pohár után nem fognak tudni megállni”

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

„Épp az addiktológia tanítja be az embereknek, hogy egy pohár után nem fognak tudni megállni”

Verdes Tamás addiktológiai konzultáns egy újszerű módszer, az úgynevezett Alkohol-kontroll egyik szószólója, akinek az állításait jó néhányan élesen vitatják. A szakember szerint hiába járja át az AA, vagyis az anonim alkoholista hagyomány szemlélete az egész addiktológiai gondolkodást, az nem elég hatékony, sőt: a szakirodalom jelentős része is túlhaladottnak tartja. Azt állítja, nem kell sem „mélypont”, sem feltétlen absztinencia az alkoholfüggés esetében: teljesen fel lehet épülni, akár úgy is, hogy később rendszeresen fogyasztunk valamennyit. Interjú.

Miért kezdett addiktológiával foglalkozni?

Több oka volt. Az egyik, hogy mindig emberekkel dolgoztam, végzettségem szerint gyógypedagógus vagyok. A másik, hogy magamat is ex-alkoholfüggőnek tartom. Van filozófus végzettségem is, szóval szívesen játszom gondolatokkal, nagyon izgat az elméletalkotás. Szeretek nemzetközi szakirodalmat olvasni, és amikor elkezdtem ezzel foglalkozni, izgalmasnak találtam a felfedezést, hogy amit az AA – vagyis anonim alkoholista – hagyományos szemléleteként ismerünk, azt a szakirodalom jelentős része túlhaladottnak tartja, és kritikával illeti.

Az a megfogalmazás is, hogy „ex-alkoholfüggő”, sokaknál felvillanthatja a vészjelzőt, hiszen, ha valaki egyszer alkoholista lett, az a megszokott szemlélet szerint életre szóló állapot. Ön szerint fel lehet ebből gyógyulni teljesen és véglegesen?

Igen.

De hadd tegyem hozzá, az addiktológia nem szigorú tudomány abban az értelemben, ahogy a fizika. Sokkal inkább társadalomtudomány. Aki a fizikában nem fogadja el a relativitáselméletet, nem tud előre jutni, ugyanis az einsteini fizika megmagyarázta mindazokat a jelenségeket, amiket a newtoni nem tudott. Az addiktológia, a pszichiátria és a társadalomtudományok ezzel szemben úgynevezett puha tudományok: nem egyetlen paradigma van, hanem több fut egymással párhuzamosan. Ezért igazán nem is várható, hogy az addiktológiában teljesen letisztult konszenzus lesz valaha.

Azért az addiktológiában is vannak olyan biológiai háttérfeltevések, amik természettudományos tényeken alapulnak, olyanokon, hogy miként működik az idegrendszer, mennyi idő alatt tisztul ki egy adott méreg a szervezetből és így tovább.

Ez igaz, de ettől elkülöníthető, hogy az alkoholfüggőség mibenlétét hogyan határozzuk meg. Számos iskola létezik, és ezek különböző meghatározásokat preferálnak. Létezik a függőségnek olyan megközelítése, ami azt mondja, hogy nem az egyén betegsége, hanem rendszerprobléma, ami szorosan összefügg a családi dinamikával. Ha a hozzátartozók és a családtagok képesek a viselkedésüket megváltoztatni, ez olyan hatással jár sok esetben, hogy az alkoholhasználó segítséget kér, változtat a fogyasztásán vagy teljesen el is hagyja az alkoholt. Van egy Brian Alexander nevű szerző, akinek az a fő tézise, hogy az addiktív viselkedés gyökere a hagyományos közösségi létezés felbomlása, mert amíg ezek a közösségek megvoltak, szabályozták a különböző szerhasználatokat. Volt helyük a tudatmódosító szereknek a közösségben, volt funkciójuk, de ahogy a közösségek szétestek, ez a dolog elszabadult, és a szerek személyes fájdalomcsökkentő, traumakezelő eszközzé váltak. Mindenesetre a sok megközelítés közül csak az egyik az anonim alkoholista megközelítés, ami az 1930-as évek Amerikájában fejlődött ki.

Véletlen lenne, hogy máig ez a fősodor?

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!

Már előfizető vagyok,

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik