A magát jobboldali influenszernek nevező Szakács István Facebook oldalán egy a mesterséges intelligencia segítségével készített videó látható, melyen Hadházy Ákost megüti az AI-Hunyadi. Hogy ezt miért gondolta jó ötletnek, azt nehéz megfejteni, ahogy azt is, hogy ez egy vicc akar lenni, vagy véresen komoly. Az ügy előzménye mindenesetre, hogy a független képviselő szóváltásba keveredett a szokásos kedd esti tüntetésén a Ferenciek terén a Nagyboldogasszony-templom szerzetesével, miután Hadházy beszéde közben megszólalt a templom harangja.
Hadházy Facebook-oldalán azt írja:
A propagandista szerint az a megoldás a vélt sérelemre (ami egyébként nem igaz, senkinek semmi baja a harangszóval), hogy ezt a Hadházyt jól pofán kell verni. Így megyünk bele lassan az őrületbe, amiből hamarosan fizikai erőszak lesz: megengedhetőnek mutatjuk be, sőt valójában kívánjuk a politikai ellenfelek bántalmazását. Nem tudok ezzel mást tenni, mint feljelentést teszek, még akkor is, ha tudom, a rendőrség és ügyészség a füle botját sem mozdítja majd az ügyben. Legalább írnak egy indoklást, amit el lehet tenni szebb időkre, a jogi oktatás számára: ilyen az, amikor a nyomozó hatóságok hülyének tettetik magukat.
A videót itt lehet megtekinteni.
Szakács egyébként korábban két doboz Xanaxot ajánlott Karsai Dánielnek. Ezután bocsánatot kért, majd rövid időre visszavonult, de ismét nagyon aktív, fideszes politikusokkal fotózkodik, ott volt a DPK-rendezvényen is.
