Belföld

Munkahelyi baleset volt Gulyás Gergely szerint, hogy Szalay-Bobrovniczky Kristóf testőre meglőtte magát a saját fegyverével

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

A kormány a mai ülésén döntött a kiegészítő nyugdíjemelésről, a végleges mérték és összeg is megvan – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szerdai kormányinfón. Ez azt jelenti, hogy a kormánynak az idei évben 51 155 forintot kell a nyugdíjasoknak kifizetnie. Gulyás tájékoztatása szerint a kifizetés úgy történik majd, hogy átlagosan 47 200 forintot a novemberi nyugdíjjal kézbesítenek, a fennmaradó összeget pedig decemberben.

Gulyás ezt követően megismételte, hogy a kormány nemzeti konzultációt indít az adórendszer kérdéséről. Konkrét kérdéseket nem említett, csak azt, hogy a kormány arra lesz kiváncsi, hogy a magyar választók támogatják-e továbbra is az egykulcsos személyi jövedelemadót, vagy egy többkulcsos adórendszerben gondolkodnának inkább. Gulyás azt mondta, Brüsszelből folyamatosan nyomást helyeznek rájuk, hogy a kormány által kialakított adórendszert, benne az adókedvezményeket számolják fel, és helyette progresszív adórendszert vezessen be. A miniszter szerint látható, hogy utóbbi elképzelésnek vannak Magyarországon is követői, így indokoltnak tartja a kormány, hogy a kérdést nemzeti konzultáció keretében tárgyalják. Az Otthon Starttal kapcsolatban nem közölt részleteket a miniszter, ígérete szerint október elején tud majd többet mondani a program eredményeiről.

Vitályos Eszter ismertette az elmúlt héten megvalósult beruházásokat, majd jelezte, hogy innentől kezdve egy órája lesz az újságíróknak kérdezni, mert kezdődik a frakcióülés.

Újságírói kérdések

  • A Telex arról kérdezett, hogy miként történhetett meg az, hogy Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter egyik testőre februárban lőtt sebet szerzett Törökországban. Gulyás nem osztott meg bővebb részleteket a törökországi útról, azt ugyanakkor pontosította, hogy nem négy, hanem két testőr volt a honvédelmi miniszterrel, a sérült személy saját maga sütötte el a fegyverét, de nem állt semmilyen befolyásoltság alatt. Gulyás munkahelyi balesetnek minősítette az esetet. Illetve leszögezte, hogy „nem szándékosan” sült el a fegyver.
  • Megkérdezték arról is Gulyást, hogy mire alapozza a kormány azt, hogy a Tisza Párt a társasági adót is megemelné, és ebben olyan magabiztos, hogy szórólapos kampányt is indít a témában. Gulyás a Tisza Párt etyeki fórumán elhangzottakra hivatkozott, illetve egy cikkre, ami megjelent a sajtóban. És úgy érvelt még, hogy a tiszások „nyíltan elmondták, hogy hazudni fognak”.
  • A köztévé Ruszin-Szendi Romulusz fegyveréről kérdezett. Gulyás szerint ez akkor is szabálysértő lehet, ha valakinek egyébként van fegyvertartási engedélye. Szerinte nehéz meghatározni a demokratikus viták kereteit, ha az emberek fegyverrel érkeznek fórumokra, a miniszter szerint ez az afrikai diktatúrákban volt eddig szokás, de a Tisza megjelenésével most már Magyarországon is jelen van.
  • A Hír TV arról a hódmezővásárhelyi aszfaltrajzos rendezvényről kérdezett, amit Márki-Zay Péter szervezett Lázár János portája elé, és ahol valaki egyenlőségjelet rajzolt fel Lázár és Charlie Kirk neve közé. Gulyás szerint, ha valaki azt mondja, ez nem uszítás, az vagy nem mond igazat, vagy nem ismeri a magyar nyelvet. A DK felelősségét is emlegette, de ismét a Tiszát vette elő, mondván, a párt „Ruszin-Szendi Romulusz stukkerével előzött”.
  • A Mandiner kérdésére kiderült, hogy a nemzeti konzultációban várhatóan 5 kérdést tesznek majd fel a választóknak.

Arról is kapott kérdést a miniszter a „röszkei csata” tízéves évfordulója alkalmából, hogy az Európai Bizottság küldött-e köszönő levelet a magyar kormánynak, amiért megvédte a magyar határokat. Gulyás azt mondta, nem volt ilyen.

  • A lap is visszatért Ruszin-Szendi ügyére, arról érdeklődve, hogy tervezik-e a Btk. módosítástát, hogy a jövőben szigorúbban büntethessék azokat, akik engedély nélkül jelennek meg fegyverrel hasonló rendezvényen. A miniszter azt mondta, ez már most is szabálysértésnek minősül, majd megkérdőjelezte Ruszin-Szendi és Magyar Péter épelméjűségét.
  • Az, hogy Magyarország ismét vízummentességet kapott az Egyesült Államoktól, Gulyás szerint azért történt, mert Donald Trumppal a Fehér Házba visszatért a normalitás, majd kijelentette, hogy Joe Biden és adminisztrációja gyűlölték Magyarországot.
  • A Magyar Nemzet Ruszin-Szendi Romulusz kapcsán már polgárháborús állapotokat vízionál, arra voltak kiváncsiak, Gulyás szerint hogyan lehetne ezt elkerülni. Gulyás hangsúlyozta, hogy az erőszakra való felhívást mindenkinek el kell utasítania, politikai oldalaktól függetlenül.
  • Október elején indul a nemzeti konzultáció – közölte a miniszter az ATV kérdésére. Gulyás elismerte, hogy ez politikai kampány, de nem pártpolitikai, ezen az sem változtat, hogy a nemzeti konzultációt Orbán Viktor jelentette be Kötcsén, egy fideszes rendezvényen. Itt jegyezte meg Gulyás, hogy a nemzeti konzultációban nem szerepel majd a „Tisza” szó semmilyen formában. Arra viszont nem vállalkozott, hogy megtippelje, mennyibe kerül majd ez az egész, „felelőtlenség lenne” szerinte, ha számokat mondana.

A Fidesz belső méréseiről és az egymás után érkező nyilvános közvélemény-kutatásokról azt mondta a miniszter: az általa látott mérések szerint eddig még nem volt olyan pillanat, amikor az aktuális állás szerint ne nyerte volna meg a Fidesz a választást.

  • Mi a véleménye a kormánynak arról, hogy Donald Trump felszólította a NATO-tagországokat, hogy álljanak le az orosz olajról – kérdezte az Index. Gulyás szerint a kormány álláspontja az, hogy a magyar érdeket nézi, és mivel az orosz energiának ma megítélésük szerint nincs alternatívája, ezért nem tervez változatni a kormány, még Trump kérésére sem.
  • Vitályos Eszter közölte, hogy a közös orosz-fehérorosz hadgyakorlaton magyar részről a rezidens magyar véderő attasé vett részt, bővebb tájékoztatást a témában a Honédelmi Minisztérium tud adni.
  • A Pesti Sárcok egy lengyel lapra hivatkozva azt vetette fel, elképzelhető-e, hogy nem orosz drónokat lőttek le múlt héten Lengyelországban, hanem egy lengyel F16-osból kilőtt rakéta csapódott be. A lap arról kérdezett, ennek tükérben nem volt-e elhamarkodott, hogy a lengyel kormány egyből a NATO-hoz „szaladt”, de a miniszter szerint ez a lengyel kormány hatásköre.
  • Az RTL a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatójáról kérdezett, közelebbről arról, hogyan maradhatott helyén és hogyan maradhatott a gyermekvédelemben ez a férfi, ha már egy évtizede is vettek fel olyan tanúkihallgatásokat a rendőrségen, ahol az ő ügyei előkerültek.

Gulyás azt mondta, ez egy állítás, a nyomozás mindent vizsgál, azt is, hogy ezek a vádak megalapozottak-e. „Egyelőre abban a szakaszban vagyunk, hogy a vádhatóság nyomoz és a bizonyítékokat gyűjti” – zárta le a témát a miniszter.

A 24.hu továbbra sem vesz részt a kormányinfókon, ennek okairól itt írtunk:

Kapcsolódó
Nem engedik be a kollégánkat a Kormányinfóra, amíg így marad, a 24.hu nem küld mást sem az eseményre
A magyar kormány ezzel azt üzeni, nem szeretne a legnagyobb magyar újságok egyikének olvasói számára válaszokat adni tevékenységéről, az ország helyzetéről.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik