Belföld

Felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték a tanítónőt, aki mogyorós ostyát adott egy allergiás kisfiúnak, a halálát okozva

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Másfél év felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság azt a 46 éves napközis tanítónőt, akinek a mulasztása miatt bő három és fél évvel ezelőtt meghalt egy mogyoróallergiában szenvedő hatéves kisfiú Újpesten. V. I. Ritát három évre eltiltották a tanítástól.

Az egész országot megrázó eset 2022. január közepén történt, amikor Máté osztályában születésnapi ünnepséget tartottak. A pedagógus külön tányérokra porciózta az ünnepelt által hozott édességeket, köztük a földimogyorós krémmel töltött ostyarudat, majd az ünnepelttel együtt szétosztotta a gyermekek között úgy, hogy minden padra tettek egy-egy tányért. Így az allergiás kisfiúnak és a padtársának is tálaltak az édességekből, amelyek között volt 2–2 ostyarúd is. Máté evett belőle, majd, amikor megtudta, hogy mogyoró volt a sütiben, pánikba esett és zokogni kezdett. A fiúcska rövid időn belül rosszul lett, hányt. Az iskola ezután értesítette a szülőket, akik tíz perc alatt a helyszínen voltak.

A megrémült kisfiút a szülők a háziorvoshoz akarták vinni. A bíróságon ismertetett vallomásukban azt mondták, „megnyugodtak a hírtől, hogy hányt a fiuk, mert azt hitték, így távozott belőle a mogyoró”. Beültették a kocsiba, majd elindultak a háziorvoshoz. Máté azonban útközben fulladni kezdett, ezért megálltak egy benzinkútnál, ahol mentőt hívtak hozzá. A fiú közben elájult, és többé nem tért magához, életét a kiérkező mentőegységek sem tudták megmenteni.

A vádhatóság szerint a tanító tudott a gyermek allergiájáról, mivel azt a szülők a gyermek tanulói adatlapján, a szülőknek szóló kérdőíven, valamint az üzenőfüzetben is jelezték az iskola és a tanítók felé. Álláspontjuk szerint a tragédia azért következett be, mert a napközis tanító az édességek kiosztásakor nem vette figyelembe azt, hogy a gyerek mogyoróallergiában szenved.

Mohos Márton / 24.hu

A 46 éves tanárnő már a nyomozati szakban tett vallomásában elismerte, hogy tudott a gyermek allergiájáról, ám azt nem gondolta, hogy ilyen súlyos fokú. Elmondása szerint nem figyelte, hogy mogyorókrémmel van töltve az ostya.

Az ügyészség 1 év 10 hónap felfüggesztett fogházbüntetést kért rá halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt azzal, hogy négy évre tiltsák el őt a tanítástól.

V. I. Rita az előkészítő ülésen sírva ismerte be a bűnösségét:

Hibáztam, tudtam, hogy Máté nem fogyaszthat mogyorót. És figyelmetlen voltam.

A bíróság azonban a körülmények tisztázása miatt nem fogadta el a beismerő vallomást, és tárgyalást tartott az ügyben.

A szülők bírósági vallomásukban azt mondták, kétéves kora óta tudják, hogy mogyoróallergiában szenved a kisfiuk. Ezért már a bölcsődében és az óvodában is arra kérték a gondozókat, hogy ne adjanak neki mogyorót tartalmazó ételt. Bár az orvos kiskorában Epipen-injekciót is felírt nekik, azt nem váltották ki, mert a korábban használt cseppek beváltak.

Máté anyja a bíróságon ismertetett vallomásában azt mondta, nem tudott arról, hogy ekkora a gond, különben azonnal a mentőket hívták volna, Mátén azonban nem látszódtak a korábban tapasztalt tünetek.

A tanítónő az utolsó szó jogán is sajnálkozását fejezte ki a tragédia miatt: „Együtt kell élnem azzal, ami történt, és ez nekem is nehéz. Nagyon sajnálom a fájdalmat, amivel most a család él együtt”.

A bíróság a kértnél valamelyest enyhébb büntetést szabott ki, és 1 év 6 hónap fogházbüntetésre ítélte V. I. Ritát foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt, és a büntetést három év próbaidőre felfüggesztette. A pedagógust a bíróság előzetesen mentesítette a hátrányos jogkövetkezmények alól. Kötelezték ugyanakkor az 1 millió 326 ezer forintos bűnügyi költség megfizetésére is, és három évre eltiltották a szakmájától.

Mohos Márton / 24.hu

A tanítónő elsírta magát az ítélethirdetés indoklása során, amikor a bíró arról beszélt, hogy a tragédia a szülőket és a terheltet is megviselte. Enyhítő körülményként értékelte a tanárnő beismerő vallomását, megbánó magatartását és az időmúlást. Kiemelte, hogy ha rendelkezésre álltak volna az allergiás rohamra való injekciók, és nem csak negyven perc után látják el a gyermeket a mentők, akkor a szakértők szerint nagy valószínűséggel megmenthető lett volna Máté élete.

A pedagógus és védője tudomásul vette az ítéletet, az ügyész három munkanap gondolkodási időt tartott fenn nyilatkozata megtételére.

Noha a három évvel ezelőtti újpesti tragédia után jelentős változtatások történtek, az Anafilaxiás Allergiásokért Egyesület szerint az intézmények továbbra sem kapnak iránymutatást arra vonatkozóan, hogyan tudnak biztonságos környezetet teremteni az érintett gyerekek számára.

A kormány ugyan módosította a köznevelési törvényt, amelynek alapján 2023. szeptember 1-jétől a köznevelési intézményeknek fokozott figyelmet kell fordítaniuk a fokozott kockázatú allergiás betegséggel diagnosztizált gyermekek egészségének megőrzésére, a hogyanra nem adott útmutatót. Bár az Országos Mentőszolgálat ezer pedagógusnak nyújtott képzést, az egyesület szerint továbbra sem áll rendelkezésre központi oktatóanyag és protokoll.

2022-ben ingyenes lett a diagnosztizáltak számára az adrenalintartalmú autoinjektor, a közoktatási intézmények azonban csak akkor jutnak hozzá, ha az önkormányzat beszerzi számukra.

Nagy előrelépésnek számított, hogy 2025 februárjától földimogyoró-, dióféléktől és szezámmagtól mentes lett a közétkeztetés, tehát a már ismert mogyoró–dió-allergiások ehetnek orvosi javaslat alapján normál menüt, az intézmény ezt nem utasíthatja vissza. Az Anafilaxiás Allergiásokért Egyesület szerint az új menzarendszer most vizsgázik, és bíznak benne, hogy zökkenőmentes lesz. Máskülönben egyetlen diétahibának súlyos következményei lehetnek.

Az anafilaxiás allergiával élők helyzetéről több cikkben is beszámoltunk. Három évvel ezelőtt arról írtunk, hogy civilek szakorvossal összefogva állítottak össze olyan oktatóanyagot, amelyet bárki ingyen tud használni. Azóta az Ottatási Hivatal és az Országos Mentőszolgálat a2023-ban és 2024-ben is megszervezte az Elsősegélynyújtási ismeretek – A légutat veszélyeztető állapotok és az anaphylaxia képzést, amelynek gyakorlati alkalmait a hivatal tájékoztatása szerint összesen 2189-en végezték el. Hozzátették, az OH és a mentőszolgálat idén ősszel is meghirdeti a képzést, így több mint ezer pedagógus sajátíthatja el az elsősegélynyújtás alapvető teendői mellett az allergiás gyermekek gyors és hatékony ellátását. A hivatal továbbá jelezte azt is, hogy honlapjukon minden köznevelési intézmény elérhetősége szerepel, így az Anafilaxiás Allergiásokért Egyesület közvetlenül is megkeresheti az intézményeket, további segítséget ajánlva.

Forgattunk videóriportot a törökbálinti Református Pulmonológiai Centrum Gyermekosztályán, ahol az allergiás gyerekek immunrendszerét fokozatosan, mikrodózisokkal szoktatják a földimogyoróhoz.

Kapcsolódó
„Nem hasmenése lesz, ha eszik belőle, hanem meghal”
Sokkolni akarnak, hogy megkapják végre a társadalom figyelmét azok a szülők, akik súlyos, életveszélyes táplálékallergiás gyereket nevelnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik