Üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt állítja bíróság elé a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség azt a négy orvost és két egészségügyi szakdolgozót, akik „hálapénzt” fogadtak el a betegektől a győri kórházban.
A Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint az orvosok és egészségügyi szakdolgozók ugyanazon a szakrendelésen végezték a munkájukat. 2024-ben két egészségügyi szakdolgozó és három orvos többször fogadott el 1000–50.000 forint közötti összegeket, ajándékutalványokat és ajándékot, míg a harmadik orvos egyszer kapott jogtalan előnyt a betegellátás során.
A főügyészség az egyik orvossal és egészségügyi szakdolgozóval – akik nagyobb mértékű „hálapénzt” fogadtak el – egyezséget kötött, és vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság felfüggesztett börtönbüntetésre és pénzbüntetésre ítélje őket. A másik négy elkövetővel szemben a főügyészség pénzbüntetés kiszabását indítványozta. A főügyészség közel 340 ezer forintos vagyonelkobzást is kért az elkövetőkre.
Már több mint 400 orvos ellen indult eljárás az új szolgálati jogszabály óta. Erről ide kattintva olvashat.
