Belföld

„De jó, hogy nincs köztük Mohamed” – mondta az oroszlányi polgármester az évnyitón, miután az elsősöket köszöntötte

Takács Károly / Facebook
Takács Károly / Facebook

„Igen, mondtam, s örülök, hogy az elmúlt időszakról, a rengeteg munkáról nem, de erről hírt adnak” – válaszolta a 24.hu megkeresésére Oroszlány polgármestere, Takács Károly, miután a városvezetőnél a helyi iskola tanévnyitóján elhangzott beszédéről érdeklődtünk.

Hétfő reggel ugyanis az oroszlányi Hunyadi Mátyás Általános Iskolában a város fideszes polgármesterét is meghívták a tanévnyitó ünnepségre, az esemény Takács beszédével kezdődött, aki, miután név szerint köszöntötték az elsős diákokat, a hozzánk eljutott információk szerint azt mondta:

De jó, hogy nincs köztük Mohamed.

Egy másik forrásunk szerint a polgármester mondatai úgy szóltak, hogy Németországban már a legelterjedtebb név az iskolákban a Mohamed. „Nagyon örülök, hogy az előttem felsorolt elsősök között nincs ilyen. Ezt meg kell őrizni” – fogalmazott.

Takács Károly szavai több helyi szülőt felháborítottak, és információink szerint a tantestület nagy része is megütközött a kijelentésen. A polgármester egy dühös szülő Facebook-posztja alatt így magyarázta szavait:

akinek nem tetszik a beszédem, az ne hallgassa meg. S nekik ha tetszik a Mohamed név (azaz ezzel a migrációt akartam kifejezni, azzal szembeni véleményem), akkor keressenek egy migrációs országot.

Kerestük az iskola igazgatóját is azzal kapcsolatban, hogy mi a véleménye a polgármester által elmondottakról, ha választ kapunk, frissítjük cikkünket.

Frissítünk!

Más településvezetés már jelezte, hogy nem ért egyet az oroszlányi polgármester szavaival, Borsos Márton tatabányai alpolgármester Facebook-oldalán úgy fogalmazott: „Nem véletlenül alapelv az, hogy az iskolákban nem politizálunk. Szomorú látni, amikor egy ünnepi pillanat, egy új tanév kezdetének örömteli rítusa, valaki számára a kirekesztés alkalma lesz. Szomorú, hogy gyerekek előtt hangzik el egy ilyen mondat.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik