Belföld

Medián: Kétharmad a népre bízná az elnökválasztást

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Hann Endre hívta fel a figyelmet a kutatásra, mert újra téma lett az államfő alkalmasságának kérdése.

Napjainkban újra reflektorfénybe került Sulyok Tamás alkalmasságának kérdése, találgatások keltek lábra az esetleges váltásról is, Hann Endre a Facebook-oldalán pedig azt írta: szerinte emögött tartósan ott lappang az elnökválasztás módjának problémája.

Felidézte a Medián legutóbbi közvélemény-kutatását, amely szerint csak a magyarok 29 százaléka ért egyet azzal, hogy a jelenlegi Alaptörvény szerint a kormányfő javaslatára az Országgyűlés választ köztársasági elnököt. 5 százalék nem akart/tudott válaszolni, ám

66 százalék szerint közvetlenül, népszavazás útján kellene államfőt választani.

Novák Katalin lemondása után több ellenzéki párt kezdte követelni a közvetlen köztársaságielnök-választást, az Alaptörvény módosítását, majd a Tisza Párt is ezt tűzte zászlajára, így ebben a kérdésben is döntő a pártszimpátia. A Tisza híveinek 12 százaléka, a többi ellenzéki párt szavazóinak és a párt nélkülieknek 21 százaléka elégedett a közvetett elnökválasztással, amivel fideszesek 61 százaléka elégedett. Ugyanakkor a fideszesek harmada is jobban örülne, ha népszavazás döntene az államfő személyéről.

A kérdésben legtájékozottabb diplomások 54 százaléka váltana a közvetlen köztársaságielnök-választásra, 37 százalékuk maradna a mostani rendszernél, amit az 50 év felettiek is az átlagosnál jobban támogatnak, noha e kérdésben alig vannak különbségek a demográfiai csoportok között. A társadalom kétharmada a környező országokban is elterjedt közvetlen elnökválasztást támogatná.

Módszertan:

A felmérést június 3-a és 6-a között készítették 1000 fős országos reprezentatív minta telefonos megkérdezésével. A minta kisebb torzulásait a KSH adatait felhasználva matematikai eljárással, úgynevezett súlyozással korrigálták, így az jól tükrözi a szavazókorú lakosság településtípus, nem, életkor és iskolai végzettség szerinti összetételét. Az adatok hibahatára a teljes mintában a válaszok megoszlásától függően legfeljebb ±3,1 százalék.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik