Cikkünk frissült!
Budapest Főváros Kormányhivatala azonnali hatállyal műszaki ellenőrzést tartott négy BKV-telephelyen, mert az utóbbi napokban több BKV autóbusz is kigyulladt – veszélyeztetve ezzel az utasok életét és biztonságát. A vizsgált járművek vonatkozásában komoly és veszélyes hiányosságokra derült fény. A kormányhivatal munkatársai az ellenőrzött autóbuszok
- 22 százalékát a műszaki érvényesség törlésével kitiltották a forgalomból,
- a járművek 28 százalékát 30 napon belüli műszaki szemlére kötelezték,
- továbbá a járművek 28 százalékánál rendeltek el azonnali javítást.
Az ellenőrzött járművek mindössze 22 százaléka volt műszakilag megfelelő állapotban
– írta közleményében a kormányhivatal, de azt nem árulták el, hogy pontosan hány buszt ellenőriztek. Rákérdeztünk, ha válaszolnak, frissítjük a cikket.
Frissítünk!
Válaszolt a kormányhivatal lapunknak, amiből kiderült, hogy összesen 40 járművet ellenőriztek, amelyből mindössze 9 felelt meg maradéktalanul az előírásoknak.
„A kormányhivatal a hétfői és keddi esti-éjszakai időszakban négy BKV-telephelyen, összesen 40, a mindennapi közlekedésben résztvevő autóbusz átfogó ellenőrzését végezte el szúrópróbaszerűen. A szakmai előírások szerint történt vizsgálat eredményei alkalmasak arra, hogy következtetéseket lehessen levonni a BKV járműállományának általános állapotáról. A kormányhivatal műszaki ellenőrei 31 járműnél állapítottak meg hiányosságot, köztük olyan veszélyes és komoly műszaki problémákat (a fékek és futóművek nem megfelelő állapota, potenciálisan tűzveszélyt okozó olajszivárgás, túlkopott gumiabroncsok stb.), amelyekkel egy átlag személyautó sem menne át a műszaki vizsgán” – tájékoztatták a 24.hu-t.
A fentiekből az is következik, hogy összesen 9 buszt vontak ki a forgalomból, ez a vizsgált 40 jármű 22 százaléka.
A legjellemzőbb hiányosságok közé tartoztak az akár tűzveszély kialakulásához vezető olajszivárgás, a nem megfelelő fékhatás, a gumiabroncsok és a futóműalkatrészek nem megfelelő állapota. A vizsgálatok több esetben az utastér rendeltetéstől eltérő állapotára (ülések rögzítése, kapaszkodókkal kapcsolatos problémák) és a kötelező tartozékok (kitámasztó ékek, porral oltó eszközök) hiányára, illetve lejárt érvényességére is rámutattak.
Írtunk kérdéseket a BKK-nak és a BKV-nak is, hogy mekkora hatással lehet a járműkivonás a kapacitásaikra, lehetnek-e emiatt járatkimaradások, amint válaszolnak, frissítjük a cikkünket.
Frissítünk!
„A vizsgálattal kapcsolatban jelenleg még zajlanak az egyeztetések, a részletekről csak később tudjuk tájékoztatni. Addig is köszönjük a türelmét” – írta a BKK a 24.hu-nak.
Felelős szolgáltatóként a BKV csak a megfelelő műszaki állapotú autó- és trolibuszait állítja forgalomba. A járművek rendszeresen átesnek – napi, heti, negyedéves, éves – műszaki vizsgálatokon, a feltárt és szükséges javításokról pedig azonnal gondoskodnak a társaság szakemberei – írta a közlekedési vállalat. Közleményük szerint a kormányhivatali ellenőrzés főleg kisebb és azonnal javítható hiányosságokat tárt fel, ide értve a halvány irányjelzőket, a sérült visszapillantó tükröket, valamint egyéb kisebb meghibásodásokat. A feltárt hibák kijavítása még aznap éjjel megkezdődött, néhány autóbusz szervize azóta meg is valósult, míg pár jármű esetében jövőbeni műszaki szemlét irányoztak elő. Azonban kilenc, többségében korosabb, jellemzően 20–24 éves autóbusznál állapítottak meg olyan hiányosságokat, amelyek miatt a járművek csak azok kijavítása után adhatóak legkorábban forgalomba.
A közlekedési cég szakmai tapasztalatai szerint egyébként az autóbuszok optimális életkora maximum 10 év. Ezért a közösségi közlekedés megbízhatóságát hosszú távon leggazdaságosabban új járművek beszerzése teremti meg. A korosabb járművek lecserélésére konkrét beszerzéseket készített elő a társaság. Ezekre azonban egyelőre nincs forrás. A BKV ezért alternatív megoldásokat dolgozott ki, az egyik ilyen keretében 65 új autóbusz bérléséről írt alá szerződést. Ezek az év végétől érkeznek majd.