Belföld

Videóra vette a budapesti rendőr, ahogy leitatja és megerőszakolja az egyik kolléganőjét

Két kolléganőjét is leitatta, majd megerőszakolta a gyanú szerint az a huszonéves rendőr, akit pár nappal ezelőtt tartóztatott le a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa szexuális erőszak bűntett gyanúja miatt.

Értesüléseink szerint az első áldozatára még 2023 júliusában csapott le a férfi egy rendőrségi továbbképző helyen.

Lapunk úgy tudja, hogy közel két évvel később egy másik áldozatát kétszer is megerőszakolta a fiatal rendőr: előbb 2025 májusában, majd a rákövetkező hónapban is. Információink szerint a kolléganője annyira ittas volt az eset idején, hogy nem volt tudatában, mi történik vele, ezért egy újabb találkozót beszélt meg a férfivel.

Ekkor elmentek moziba, majd a nő ismét ittas állapotba került, a fiatal rendőr pedig újból megerőszakolta őt egy budapesti munkásszállón. Értesüléseink szerint a férfi felvételt is készített az egyik bűncselekményről. A kutatások során a gyanúsítottnál nyugtatót is találtak.

Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta: többrendbeli szexuális erőszak bűntettével gyanúsítják a férfit, de az eljárás érdekei miatt ezen információnál több az ügyről nem közölhető.

A fiatal rendőrt múlt pénteken fogták el, majd gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi tagadta a bűncselekmények elkövetését.

A Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa egyetértett az ügyészség indítványával, és szökés, bűnismétlés, illetve a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik