Belföld

Nem bűncselekmény miatt siklott ki tavaly az intercity a Keletinél

Szajki Bálint / 24.hu
A Kolozsvárról Budapestre tartó Claudiopolis InterCity kisiklott vonata a Keleti pályaudvar közelében 2024. augusztus 26-án.
Szajki Bálint / 24.hu
A Kolozsvárról Budapestre tartó Claudiopolis InterCity kisiklott vonata a Keleti pályaudvar közelében 2024. augusztus 26-án.
A rendőrség lezárta az ügyben indított nyomozást.

Bár már közel egy év eltelt az országos botrányt okozó ügyben, értesüléseink szerint büntetőjogi értelemben senkit nem vonnak felelősségre amiatt, hogy tavaly augusztusban kisiklott egy intercity a Keleti pályaudvarnál. Csak annak köszönhető, hogy nem történt komolyabb baj, hogy a szomszédos vágányon érkező vonat vezetője vészfékezéssel el tudta kerülni az ütközést.

Az eset tavaly augusztus 25-én, vasárnap este történt. A Kolozsvár felől Budapestre tartó Claudiopolis InterCity hét kocsijából öt kisiklott. A szerelvény több kocsija is áttért a szomszédos vágányra, amelyen épp ekkor érkezett a pályaudvarra a Tokaj IC is. A másik vonat vezetője vészfékezett, így el tudta kerülni az ütközést.

A balesetben senki nem sérült meg, de a műszaki mentés miatt másfél napig nem tudott vonatokat indítani és fogadni a főpályaudvar. A megszokott közlekedési rendet csak kedd délelőttre sikerült teljesen helyreállítani.

A MÁV vezetése két nappal az eset után azt közölte, hogy a balesetben szerepet játszott az egyik váltó, amelyiknek egy darabja eltörött. Azt azonban akkor még nem lehetett tudni, hogy ez az ok vagy az okozat volt.

Németh Réka, a vállalat pályaműködtetési és beruházási vezérigazgató-helyettese a történtek után azt mondta, hogy néhány héttel a baleset előtt, július 30-án vizsgálták át utoljára a szóban forgó váltót, és akkor még nem volt probléma vele. Hozzátette, annak szerinte nincsen jelentősége, hogy mennyi idős volt a szerkezet.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium Közlekedésbiztonsági Szervezet egy nappal később azt közölte, hogy a helyszíni szemle tapasztalatai és a begyűjtött bizonyítékok alapján megállapítható: mindkét vonat lezárt vágányúton, jelzőkezeléssel haladt be az állomásra.

A 74-1 sz. vonat vágányútjában fekvő 4 sz. átszelési kitérőben a vonat érkezési irányából érintett mindkét csúcssín simult a tősínhez, ezért azon a mozdony és az első 5 kocsi kerekei a pályát elhagyták. A mozdony kerekei utóbb visszatértek a pályára úgy, hogy azzal a mozdony a szomszédos – a 656-1 sz. vonat számára kijelölt – vágányra került. A 656-1 sz. vonat mozdonyvezetője a még mozgásban lévő, de már kisiklott kocsikat észlelve gyorsfékezéssel megállította a vonatát körülbelül 50 méterrel az ütközés előtt

– közölték.

A baleset okát abban látták, hogy „a 4/a sz. váltó egyik csúcssínjét annak mozgató rúdjához rögzítő csavarok eltörtek, ennek következtében a váltó állításakor az állítórúd a csúcssín tényleges mozgatása nélkül a vágányúthoz szükséges végállásba került, így a biztosítóberendezés a váltót helyes állásúnak érzékelte a két simuló csúcssín ellenére.”

Szajki Bálint / 24.hu

Ezzel párhuzamosan a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya büntetőeljárást indított vasúti közlekedés veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt. Úgy tudjuk, hogy számtalan tanút, köztük mozdonyvezetőket és karbantartókat hallgattak ki a balesettel összefüggésben. Az eljárásba számos szakértőt vontak be. Mostanra kiderült, hogy senkit nem terhel büntetőjogi felelősség a történtekért.

Megkerestük a BRFK-t, hogy valóban megszüntették-e az eljárást, és, ha igen, azt mivel indokolták. Rákérdeztünk arra is, hogy hány szakértői vélemény készült az ügyben, azok mit állapítottak meg, illetve mitől siklott ki az IC a hivatalosan lezárult vizsgálat szerint?

Rövid válaszukban azt írták, hogy az esettel összefüggésben indított büntetőeljárást a BRFK a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 398. § (1) bekezdés a) pontja alapján megszüntette.

Csécsi Soma szóvivő ezt kérésünkre annyival egészítette ki, hogy azért szüntették meg az eljárást, mert a vizsgált cselekmény nem bűncselekmény.

Az eljárás menetéről annyit érdemes még tudni, hogy rendőrségi vizsgálat megszüntetése esetén az ügyészségnek van jogköre annak megállapítására, hogy megalapozott volt-e a megszüntető határozat. Magyarul az ügyészség még meg fogja vizsgálni azt, hogy megalapozott volt-e a rendőrség megszüntető határozata, és azt követően döntenek arról, hogy helyben hagyják, vagy esetleg hatályon kívül helyezik azt. A gyakorlat szerint erre pár héten belül sor kerülhet.

A Keletinél kisiklott vonatról és a helyszínről készült galériánkat ide kattintva nézheti meg.

Kapcsolódó
Egy törött váltó és a vasútfejlesztések leállítása – Vitézy szerint egyértelmű, ki a felelős a MÁV széteséséért
A volt államtitkár szerint Lázár János rendszeresen fedezet nélkül ad ki utasításokat a cégvezetésnek, amiket mindig a karbantartási pénzekből próbálnak meg kifizetni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik