Belföld

Megerőszakolta neje 11 éves kislányát egy férfi, miután nem tudták bevonni a szexjátékaikba

Súlyosabb büntetést kért a Győri Fellebbviteli Főügyészség azokra a szülőkre, akik brutálisan elhanyagolták a gyermekeiket, és többször is szexuálisan bántalmazták a 11 éves kislányukat. Értesüléseink szerint a férfi meg is erőszakolta a gyereket.

Takácsné Karácsony Anikó, a Győri Fellebbviteli Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt mondta, az ügyészség a középmértéknél súlyosabb büntetést kért a kétrendbeli szexuális erőszak bűntette és háromrendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt elítélt házaspárra. Azt szeretnék elérni, hogy mindketten 15 évnél súlyosabb büntetést kapjanak.

A vádlottak 2011-ben kötöttek házasságot. Közösen nevelték a nő előző kapcsolataiból született fiait, illetve a közös kislányukat. A család gyakran költözött, előfordult, hogy a lakóhelyükön rágcsálók is voltak, a falakon, tányérokon, ruhákon pedig állt a penész. A  pár rendszeresen balhézott egymással, gyakran kiabáltak a gyerekekkel is, bántalmazták őket. Többször is előfordult, hogy hosszabb ideig egyedül maradtak otthon a gyerekek, ilyenkor a legnagyobb fiúnak kellett vigyázni a testvéreire.

Az anya zavart, kiszámíthatatlan viselkedése miatt a gyerekek félelemben éltek. A nő korábbi házasságából született lányt már több mint egy évtizede a nagymama nevelte. A kislány csak ritkán ment az anyjáékhoz. Az egyik ilyen alkalomkor a terheltek szexuális kapcsolatot létesítettek a lány előtt, és ebbe megpróbálták őt is bevonni.

A gyerek tiltakozott, azonban ennek ellenére a férfi vele szexuális cselekményt végzett, amit az anya is látott, aki ezt követően arra kényszerítette a lányát, tűrje, hogy a férfi vele további, más jellegű szexuális cselekményt is végezzen. Egy újabb kapcsolattartás során az anya alkoholt itatott a lányával, majd a gyerek jelenlétében közösültek a vádlottak, utána pedig a férfi a sértett tiltakozása ellenére, az anya tudtával ismét szexuális cselekményt végzett a lánnyal

– közölte az ügyészség.

A Győri Törvényszék 15 év fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte a házaspár mindkét tagját kétrendbeli szexuális erőszak bűntette és háromrendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt azzal, hogy minden olyan tevékenységtől eltiltotta őket, melynek során 18 év alatti személyekkel foglalkozhatnának.

Az ítélet ellen az ügyész a vádlottak büntetésének súlyosításáért, a vádlottak és a védőik elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért fellebbeztek. Az ügyészség szerint a házaspár nemcsak a büntető törvénykönyvet, hanem a legalapvetőbb erkölcsi kötelességét is megszegte, ezért hosszabb tartamú büntetést érdemel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik