Belföld

Szivárványos pólóban megy a pénteki rendőrségi kihallgatására Karácsony Gergely

facebook / karácsony gergely
facebook / karácsony gergely

Az ember vegyen fel rendes ruhát, ha kihallgatásra megy

– írta Karácsony Gergely a Facebook-oldalán. Budapest főpolgármesterét a Budapest Pride felvonulás szervezésével összefüggésben idézte be gyanúsítottként a rendőrség.

A pénteki alkalomra bekészített rendes ruha egy szivárványos Budapest-logóval ellátott póló, amelyet fényképen meg is mutatott a politikus.

Karácsony csütörtöki posztjában emlékeztet, hogy augusztus elsején lesz ötven éve, hogy 35 ország elfogadta a Helsinki záróokmányt, az emberi jogok és a béke egyik legfontosabb nemzetközi dokumentumát.

Mi mással lehetne jobban ünnepelni ezt az évfordulót, mint egy jó kis gyanúsítotti kihallgatással, amit azzal érdemeltem ki, hogy segítettem megszervezni a legnagyobb, legbékésebb magyar kiállást az emberi jogok mellett

– írta a főpolgármester.

A kihallgatás idejére a Nemzeti Nyomozó Iroda elé szervezett szolidaritási rendezvényt Jámbor András parlamenti képviselő, amire már közel négyezren jeleztek vissza a Facebookon.

Jámbor a közösségi oldalán jelezte, hogy a rendőrség az utolsó pillanatban felülírta a korábban kiadott engedélyt. A korlátozó végzésben az áll, hogy a tüntetők nem tehetik be a lábukat a Labanc utcába, csupán a Budakeszi úton, egy 250 négyzetméteres területen lehet demonstrálni. Jámbor a Facebookján közölte: reméli, hogy a rendőrség a helyszínen jobb fej lesz, mint ami a korlátozó végzésből kitűnik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik