Belföld

Tiszafüreden feljelentették Magyar Péteréket, a pártelnök mindent cáfolt

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu
A kormánypárti polgármester szerint a Tisza Párt emberei lopták az áramot. Magyar Péter szerint saját aggregátorukat használták. A polgármester kitart állításai mellett.

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a napokban újabb országjárásra indult. Most derült ki, hogy Tiszafüred polgármestere feljelentést tett a Tisza Párt hétvégén tartott rendezvénye után – számolt be a Hír TVUjvári Imre elmondta: a szervezők egy nyilvános illemhelyről használtak áramot, amiért nem fizettek, valamint autóval behajtottak egy természetvédelmi parkba, noha ez szigorúan tilos.

Fel vagyok háborodva, ahogyan a Tisza Párt viselkedett a rendezvényen.

A polgármester szerint Magyar Péter azzal is fenyegetőzött, hogy nem hajlandó az áramért és a rendezvény költségeiért húszezer forintnál többet fizetni, ha mégis többe kerülne, akkor tüntetést szervez a hivatal elé.

Ujvári Imre emlékeztetett rá, minden eseménynél kell területhasználati díjat fizetni az önkormányzatnak, tavaly, amikor szintén tartottak rendezvényt Tiszafüreden, ezt a Tisza Párt tudta rendezni, de most teljesen más hozzáállást tapasztaltak. Közösségi oldalán azt írta: az önkormányzat kezdettől fogva úgy állt a programhoz, mint az összes többi rendezvényhez, a Tisza Sziget helyi szervezője tagadta meg az együttműködést.

A Tisza Párt a cikk megjelenéséig közösségi oldalán nem reagált, de Magyar Péter egy hozzászólásban azt írta: hazudott a kormánypropaganda. Saját aggregátorukról ment az áram, a szervezőknek behajtási engedélyük volt, ő pedig nem beszélt a  polgármesterrel, akit fideszes kiskirálynak nevezett. A HVG-nek a Tisza Párt sajtóosztálya ezt azzal egészítette ki, hogy a rendezvény bejelentését civilek intézték a hatóság felé. A szervezők annak tudatában hajtottak be a helyszínre, hogy arra van engedély, a helyszínen sem jelezte senki ennek ellenkezőjét. A párt szerint a polgármester állításai arra vezethetők vissza: „érzékenyen érintette”, hogy több százan vettek részt Magyar Péter fórumán és a tókerülő biciklitúrán.

Frissítünk!

Ujvári Imre szerint a Tisza állít valótlanságokat

„A Tisza párt két napig ingyen bulizott a tiszafüredi Morotva Kerékpáros Pihenőparkban. Színpadot ácsoltak, rendezvényeket tartottak, bográcsoltak, moziztak. Ez idő alatt forgalomtól elzárt területre hajtottak be, amit úgy oldottak meg, hogy felfeszítették a behajtást gátló útzárakat vagy pedig a zöldfelületen áthajtva megkerülték.”

A polgármester közösségi oldalán azt írta: az áramot igenis a nyilvános wc-ből vételeztét, szerinte ezt a tiszások által készített fotó is bizonyítja. „Utána ez máshonnan történt, de csak felszólításra változtattak. A rendezvényt ugyan bejelentették előzetesen, de csak egy napra, a második napról szó sem volt. Többen arra panaszkodtak, hogy vasárnap nem tudtak bemenni a pihenőparkba a rendezvény miatt.”

Ujvári Imre szerint a Tisza több valótlanságot állított. Azt írta: az igazság az, hogy „a helyi szervezőik hozzá nem értése miatt kellemetlen helyzetbe hozták Magyar Pétert és a rendezvényt, amit a helyszínen ők is elismertek. Ha a helyi szervező nem tagadja meg pénteken a rendezvény megtartására feljogosító papírok átvételét és az együttműködést az önkormányzattal, akkor ez mind nem történik meg.”

A Hír Tv nem említette meg, de Tiszafüred fideszes fellegvár, a tavalyi önkormányzati választáson Ujvári Imre a Fidesz-KDNP színeiben újrázott. Egyedüli indulóként, 100 százalékos eredménnyel őrizte meg polgármesteri székét. A tizenegy tagú képviselő-testületben a Fidesz nyolc, a Mi Hazánk – kompenzációs listáról – három képviselői helyet szerzett. A városban a hagyományos ellenzéki pártok nem állítottak jelölteket.

Magyar Péter újabb országjárásról lapunk Tiszadadán készített videót. Arra voltunk kíváncsiak, a résztvevők milyen problémájukra várnak megoldásokat, Magyar Pétert pedig egyebek mellett a most társadalmi vitára bocsátott Otthon Start lakáshitelről kérdeztük.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik