Miközben nemzetközileg egyes konzervatív körök bálványozzák Orbán Viktor politikai munkásságát – például Donald Trump amerikai elnök –, Magyarországon 15 éve először komoly kihívással néz szembe, olvasható a BBC hétfői riportjában.
A fenyegetés ráadásul nem a baloldal, hanem a jobbközép irányából érkezik, Magyar Péter személyében. A cikk felidézi, hogy Magyar a kegyelmi ügy nyomán robbant be a közéletbe, amelybe Varga Judit igazságügyi miniszter, a volt felesége is belebukott. Magyar azóta új ellenzéki mozgalmat hozott létre, és átvette a korábban már létező, de nem aktív Tisza Pártot, amely a legfrissebb felmérések szerint már több támogatót tudhat maga mögött, mint a Fidesz.
A BBC megjegyzi, hogy Magyar kampányának központjában a közszolgáltatások romló állapota – kórházak, iskolák, vasút – és a Fidesz korrupciója áll. Orbán hatalma azonban nem csak a választói támogatáson múlik: az elmúlt évtizedekben átszabta a választási rendszert, saját embereivel töltötte fel a bíróságokat, és a médiát is szinte teljesen maga alá gyűrte. A kormány retorikája továbbra is az identitáspolitikára épül: a Pride betiltásával például újra próbálta mozgósítani saját táborát, de a tiltás ellenére rekordlétszámú, több mint 100 ezres tömeg vonult fel Budapesten – ami a társadalmi ellenállás jele is lehet.
Orbán nemzetközi szinten továbbra is a „béke embereként” pozicionálja magát, elutasítva Ukrajna uniós tagságát és a katonai segítségnyújtást – állítja Kiszelly Zoltán, Fidesz-közeli politológus. A háborúval kapcsolatos narratívát 2026-ban is felhasználhatja, ahogy 2022-ben is tette. Kiszelly szerint a választás azon fog eldőlni, hogy a bizonytalanok 500 ezer–1 millió fős tömegét melyik oldal tudja majd megszólítani.
Eközben azonban a gazdaság stagnál, az életszínvonal nem javul, és még Orbán közeli szövetségesei is elismerik: a hosszú idő alatt felgyülemlett konfliktusok alááshatják a miniszterelnök politikai közösségét – olvasható a cikkben.
Puzsér Róbert a BBC-nek nyilatkozva többek között azt mondta, hogy a 2026-os választás sorsfordítónak ígérkezik: vagy a jelenlegi fél-autoriter rendszer marad fenn, vagy megindul egy demokratikus átmenet Magyarországon, és a kérdés már nem csupán az, hogy ki nyeri a választást, hanem az is, hogy merre tart az ország jövője.
