A Kaposvári Járási Ügyészség jelentős értékre üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntette miatt emelt vádat egy a húszas éveiben járó ózdi férfival szemben, aki internetes csalásokból származó összegeket fogadott a bankszámláján, majd vett fel készpénzben a megbízójának.
A Somogy Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a férfit az egyik munkatársa kérte meg arra, hogy külföldről várt átutalások fogadása érdekében nyisson a saját nevében bankszámlát. A fiatalember eleget tett a kérésnek, majd később további három bankszámlát nyitott különböző pénzintézeteknél, melyeket szintén a társa rendelkezésére bocsátott.
Az elkövetők ezután az áldozatok számlájáról több millió forint összegű átutalásokat hajtottak végre a vádlott által nyitott bankszámlákra. A fiatal az összegek beérkezése után felkereste az adott pénzintézet bankfiókját, majd pénztári kifizetés formájában felvette az áldozatoktól kicsalt pénz nagyobb részét, és átadta a megbízójának, míg egy kisebb részt megtartott magának.
A vádlott ilyen módon közel 18 millió forintnyi bűncselekményből származó összeg megszerzésében működött közre tevékenyen. Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért az ózdi fiatalemberre üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntette miatt.